Kedves nálamnál szebb!
Nem olyan régen volt,
Amikor csak nekünk
Ragyogott fenn a Hold,
Amikor éreztük,
A tavasz illatát,
Amikor úgy hittük
Csak miénk a világ,
Amikor úgy hittük,
Hogy a nagy szerelem
Másnak sohasem volt,
Csak miénk érzelem,
Hogy másra nem kacag
A fényes nyári nap, és
Csak minket simogat
A tó vízén a hab,
Hogy a világ értünk,
És csak nekünk vidám, és
Nincs vihar, nincs ármány,
És nincs komor magány,
Hogy örök és nem múló
S csak miénk, ami szép, hogy
Örök azúr kéken
Ragyog ott fen az ég, de
Aztán sorra jöttek
Hideg komor telek, és
Megtalált a bánat,
A szürke fellegek,
És jaj! Oly könnyű volt
Elfelednünk mindent
Ami jó, hogy korom
Sáros mocska alatt
Friss és fehér a hó,
Hogy csak rejtőzködik, de
Nem holt a szeretet,
Hogy szívünkben csak
Szunnyad a kíváncsi
Gyerek, a holnapot
Vágyó, tiszta szemű,
Akinek az élet
Annyira nagyszerű!
Hát ébreszd fel újra!
Hiszen csak szendereg!
Légy újra önmagad,
Legyél újra gyerek,
Vagy ifjú vadóc és
Szerelmes, álmodó,
Mert a Hold fenn, hidd el,
Ma éppoly ragyogó,
És illatával éppúgy
Elcsábít a tavasz, és
Minden amit érzünk,
Éppúgy szép és igaz!
Hát vesd le magadról
A kort, e rongy ruhát,
És dalold az örök
Ifjúságod dalát!