Egy ihletett pillanatban lábra kelt a katlan,
S míg kapott a lábra, a teknő rivallt utána:

Hová, hová, kolléga? Kelmed ma oly léha, hogy
hanyatt meg homlok? Abálatlan tengnek a gondok!

Belőlem már útra váltak, sóhabon kornyadtak lázak,
Tartósított töprengések rest csenden nem heverésznek.

Tisztítótűzre várnak, öblös üstmélyben a látszat
Maszkjával bevonódni, egy zugolyban meghúzódni,

Megbújni észrevétlen, feledtető reményben.
Suvassza sutba a vágyat, Kelmed dolga az alázat!