József Attila Medáliák 1.

Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam s ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát, -
most lelkem: ember - mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam - -

***

Glossza József Attila Medáliák 1. című versére

Elefánt voltam, jámbor és szegény,
Átgázolt rajtam tigris és egér,
Szenderegtem a remény szegletén,
Rejtett, takart a dús televény,

hűvös és bölcs vizeket ittam én,
torkom marta hittel a remény,
fakadtam sírva ünnep reggelén,
márványarcom véste szenvedély,

a dombon álltam s ormányommal ott,
lestem égkárpitba karistolt csillagot,
szélfútta tisztáson bánat cammogott,
és el nem hagyott, el nem hagyott,

megsimogattam a holdat, a napot,
tenyerembe fogtam véres csillagot,
csokorba szedtem dermedt harmatot,
sötét hajamban ezüst csillogott,

és fölnyújtottam ajkukhoz a fát,
szomjuk oltotta ködszirmú virág,
tört cserépen térdelt a világ,
dzsungelben vergődő lepkeláng,

a zöld cincért, a kígyót, a kovát,
kókuszpálma rostját, kaoricsigát,
szentlászló szegfűjét, árvalány haját,
csipkebokor cseppjét és áfonyát,
-
most lelkem: ember - mennyem odavan,
Kívülről hallgatom, keresem szavam,
kopott imát mormolok hangtalan,
duruzsol a nincs, aminek szárnya van,

szörnyű fülekkel legyezem magam - -
belepirul, mind ki megérti szavam,
hiába vagyok elhagyott alany,
puszta lelkem kincse színarany.