Feltöltve: 2007-08-17 14:02:00
Megtekintve: 1805
Megszólítanálak ...
Megszólítanálak,
de bánatod
borostyánként ölel,
a szó, mint a láva
kihűlt, megkövült,
bénultan hal el.
S nincs ki rendet
vágjon a burjánzó
csendbe,
hiába kiáltasz
némán, esengve,
szavaid úgy hullanak alá,
mint könyörtelen rögök,
befedve a tegnapot,
mikor még nem
könyökölt a hiány
a függönyök mögött.
de bánatod
borostyánként ölel,
a szó, mint a láva
kihűlt, megkövült,
bénultan hal el.
S nincs ki rendet
vágjon a burjánzó
csendbe,
hiába kiáltasz
némán, esengve,
szavaid úgy hullanak alá,
mint könyörtelen rögök,
befedve a tegnapot,
mikor még nem
könyökölt a hiány
a függönyök mögött.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-08-17 23:42:29
Kedves Laci!
Köszönöm! Örülök, hogy olvastál! Üdv:Aysa
2007-08-17 23:41:33
Kedves fefo! A sóhaj volt, versbe bújtatva. Szívesen! Üdv: Aysa
2007-08-17 23:08:53
Szia! Tetszett. Erős kifejezésű. :o)) üdv Laci
2007-08-17 17:00:40
Köszönöm! van amikor egy szó, egy együttérző sóhaj is enyhít a fájdalmon, de egy ilyen vers olyan mintha kézen fogná az embert és a sűrű feketeségből a fényre vezetné, hogy újra lásson. Nagyon szép együttérző vers. Szeretem
Üdv. fefo