Megint azt érzem, mint már annyiszor,
Esőszag szökik szobámba, és
Rám telepszik valami komor súlyos pára.
Talán nyolcéves lehettem, amikor
Először fojtogatta torkomat
A sírás ízű ismeretlen gondolat, mely
Az esővel érkezik, ha a felhőkből bánat szakad,
S kolonc béklyózza minden álmomat.
Mindig így érzem, hirtelen elveszett leszek,
Lélegzetem kihagy, sírni nem tudok,
Nem is merek, tán nem is lehet.