Tükörkép nélkül is láthatod önmagad,
Minden, mi körülvesz, az is mind-mind te vagy.
Apró ráncokat szántó napi gondok,
Az értelem háza; a büszke homlok,
Mosolyra nyíló, játékos puha ajkak,
A meleg tekintet, cirmos íriszű szempár,
Beléd is tekint, és másnak is üzen már.
Szavak csörgedeznek, mint fecsegő patak;
Simogatós, vigasztaló, csípős, szerelmes szavak,
A mozdulat, a könnyed, a sokszor fáradt,
Ha kilépsz az ajtón, a csend, ami marad utánad;
Mosatlan csészéd az asztalon,
Az épp olvasott könyv, és nyomod az ágyadon,
Az összegyűrt blúz, parfümöd lenge illata,
Mely, ha kihűl is, részedként vár haza,
Összehajtott hálóinged a párnád alatt,
Asztalodon jegyzetek, telefirkált lapok,
A gondolat mi tiéd, neked, belőled termett,
Mind te vagy, más nem ismer meg,
Csak annyira, amennyire hagyod,
Hogy részed legyen,
Ha elfogadod, mert akarod.