Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Trubadúr
Alkotások száma: 258
Regisztrált: 2007-02-28
Belépett: 2011-09-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Dalszövegek (7)
-Elbeszélések (1)
-Versek (245)
Képgaléria
-Fotók (2)
Feltöltve: 2008-04-05 16:29:13
Megtekintve: 1694
A sorsom
Járt utat elhagyom a járatlanért,
az álmaim nem adom fel semmiért!
Művész vagyok, lelkem lángol,
írnom kell szerelemről és az elmúlásról!
Mert az Isten nekem ezt a sorsot adta,
hogy emberek szívét érintse lelkem hangja.
És hogy tudjak adni gyönyörű szerelmet,
s zöld szememmel a végtelen keressem,
s hogy nézzek mindig a csillagokra,
a hegyeim fölött szárnyaló sólyomra!!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2010-02-05 15:08:22
Nagyon köszönöm a meglátásod és véleményed, és azt hiszem ez most kellett is, de nagyon ám! Tegnap előtt éreztem nagyon, hogy csak jött csak jött a dolog és egy másodpercet nem kellett gondolkodnom. Vannak néha ilyen tiszta ihletettségű percek és mindig akkor a legjobb. És ezentúl ezekre fogok koncentrálni még inkább. És törekszem az egyszerűségre, és a finom hangokra is, nem csak a katarzisokra. Köszönettel: trubadúr
2010-02-05 11:00:05
Azt hiszem, rájöttem arra, hogy milyen olyan tanácsot tudok neked adni, ami bár kritika, de ha megfogadod akkor akár konstruktív is lehet. Mert a saját belső világodban te már minden zegzugot ismersz, és ezt az bekerített teret abszolút kifogástalanul használod. Letisztult, képeid szemléltetőek, témaválasztásod a belső világodból való.
Nade. Nézegesd meg újra a verseidet, számold meg az éjjel, szív, lélek, sors, vágy, lángolás, szerelem, csata, haza, satöbbi szavakat. Már nem ők használnak téged, hanem te használod őket. Pedig a versírás pont az ihletettségről, a szavaknak, a nyelvnek és az asszociációk áramoltatásáról szól. Lassan el fogsz jutni az önismétlés fázisába, és akkor csalódni fogsz magadban, hogy csak ennyit tudsz. Pedig minden adottságod meg van, egyszerűen csak önzetlenné kell válni, hagyni kell, hogy a belső világod nyisson a külvilágra, hogy ne csak magadról, vagy eszmei dolgokról, hanem másról is írj. Nem szabad túl sokáig komolynak maradni. Tudom, hogy akkor nem érzed értékesnek az alkotásodat, ha nem a legfontosabbról szól, ezen viszont nézőpontváltással javítani lehet:
előszöris ne magadnak írd a verseidet. Adj nekem lehetőséget, hogy én is bele tudjam magam élni. Hogy ne csak a te emlékeidből táplálkozzanak, hanem például egy olyan élethelyzetből, amit én is átélhettem, vagy bárki más. Az egyszerűbb, hétköznapi szavak a legjobb versalkotók. Azzal a szóval, hogy villanykörte pl. kifejezheted a fényt, egy seggalakot, egy szúnyog halálát, ami a vérszívó, kihasználó nőtípusra asszociálódható stb. Jól van, nem akarom magyarázni a versírást, te ebben profi vagy, csak érzékeltetni akarom, hogy még abszolút hatalmas dimenziók állnak előtted, csak nyitnod kell.
A lényeg már eleve benned van, a tehetség pedig már kialakult. Egy dolog maradt hátra: szabadítsd ki a lovat a karámból, hadd rohanjon egy lobogósörényes-habzószájas kört a legelőn:)