Feltöltve: 2007-04-14 10:25:54
Megtekintve: 1617
Már késő
Útban a csillagok felé,
az útra vetődő árnyék,
a fák zöld lombja,
szívem csak borzolja.
Mert egyszer ember voltam,
s kiállva egy dombra,
éjszakákon át gondoltam,
rád s tomboltam.
Mert nem ölelhettelek,
s nem szerethettelek,
mert nagyon féltél,
már késő nem éltél.
az útra vetődő árnyék,
a fák zöld lombja,
szívem csak borzolja.
Mert egyszer ember voltam,
s kiállva egy dombra,
éjszakákon át gondoltam,
rád s tomboltam.
Mert nem ölelhettelek,
s nem szerethettelek,
mert nagyon féltél,
már késő nem éltél.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-04-26 22:04:54
amikor írtam (azt hiszem magyarórán) eléggé letargikus hangulatom volt, és egy novellát olvastam előtte szabadságról és elmúlásról! és így jött az ihlet amibe az élet is adott jó pár százalékot! és tényleg nincs késő:)