Szeptemberi éjszakán, a csillagos égre néztem,
úgy ragyogott, mint százezer lámpás fénye.
Az őszi szellő a lombokkal bolondozott,
s éreztem a földön a friss harmatot!

S egyszer csak reccsentek az ágak,
a szél megállt, mozdultak az árnyak.
S lám a szarvas a mezőre futott,
megállt csendben, majd felém fordult.

Néztük egymást, vad és a vadász,
de ez több volt minden szokványosnál!
Nem menekült, nem is dörrent a puska,
a vadnak és az embernek egy volt a sorsa!

Hisz egyikük sem talált igazi menedéket,
hol a világ halálos golyója, ne sebezné meg!