A domb mögé bukik le a nap,
ülök a kertben, a szilvafa alatt.
Bort töltök, majd kóstolgatom,
a szellő hoz finom akácillatot.

Ám e nyugalomban is van egy táj,
hol béke régen nincsen már.
Szívemet tépte érzelmek harca,
kétségek és Ámor törött nyila!

De a békét megpróbálom meglelni,
Erdély földjére, a hegyekbe menni,
oda hol felderengnek a szép emlékek,
s az álmaim újra életre kélnek!