Feltöltve: 2007-03-22 20:17:10
Megtekintve: 1800
Félszeg költő szonettje nagyon szép múzsájához
Poros úton poroszkálok
Rád gondolok, s rögtön vers támad belőle
Írom fejemben, s vetem el - tán egy újabb szonett lesz?
Szélfútta felhő az, nem egyéb - lamentálok
Zakatol a sok fogaskerék, zúg s forog
Töprengek, írok s újrakezdem
Áthúzom, majd tollam leteszem
Csupán meddő kísérlet, mondom
(S kezdem megint, újra meg újra)
Börtönében a szó, a gondolat:
Erőmből ennyire futja.
Ágálok magamban: ha elutasítja?
Tanácstalan állok a felhős ég alatt
Ajjaj, mi lesz, orromat ha lecsavarja?
2004. VIII. 27.
Rád gondolok, s rögtön vers támad belőle
Írom fejemben, s vetem el - tán egy újabb szonett lesz?
Szélfútta felhő az, nem egyéb - lamentálok
Zakatol a sok fogaskerék, zúg s forog
Töprengek, írok s újrakezdem
Áthúzom, majd tollam leteszem
Csupán meddő kísérlet, mondom
(S kezdem megint, újra meg újra)
Börtönében a szó, a gondolat:
Erőmből ennyire futja.
Ágálok magamban: ha elutasítja?
Tanácstalan állok a felhős ég alatt
Ajjaj, mi lesz, orromat ha lecsavarja?
2004. VIII. 27.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-05-24 18:01:24
Ezt ismerem, az írást, amikor vers támad a semmiből, és olyan jó lenne nem elfelejteni, aztán kiderül, hogy erőm mire jó, mire elég! Vannak ilyen verseim, amiben elmesélem, hogy írok, de mégse.
(Szonettet írni meg nehéz!)