Egy jó fél óra telhetett el.
Aztán egy rossz.
Mert most jöttem rá,
mily' nehéz verset írni
apámhoz.

Tehetetlen figyelem
küszködését magamagával
láttam a szenvedést,
a fájdalmat a hasával.
(S kitörne már e börtönből
mert szűk erejének helye).
S meg-meg csúszik,
megbicsaklik, csak
maga elé dünnyög.
Mérges: Nem érdemes.
S újra kezdi az utat.
És próbálgatja, tízszer,
százszor, ezerszer:
Mondhatnék bármit, -
pedig "csupán": Ő az apám.
Apu! Kezdd újra! Ne add fel!

2004. VIII. 14.