Ha meghalok, élni akarok.
Élni szívekben, dalolni lelkekben.
Kik szerettek, feledjenek,
Kik szenvedtettek, szenvedjenek..
Gonoszan hangzik most kívánságom,
Ám megértitek, ha túlvagytok a válságon..

Halálom szép lesz? Netán kínzó?
Nem tudom, s ez mégis csak így jó.
Meghalni szépen, ágyban, párnák közt,
Vagy meghalni viharban, mint vad, mely oly űzött.
Nem tudom előre, de nem is kívánom e tudást.
Megtűri-e a világ csárdája a magamfajta dudást?

Temetésemen ott lesz vajh a nagy sereglet?
Toromon adják-e a boros serleget?
Ha elmentem, ki emlékszik rám?
Jó szívvel, szeretettel. Tisztelettel talán?
Mily köszöntők hangzanak el nevemre?
Miután leeresztettek a sötét verembe..

Szüleim sírnak majd? Jajongnak gyermekükért?
Elhagyott szeretőim vesztett kedvesükért?
Barátaim, kik sosem voltak nekem?
Érdekli őket, mi lett most velem?
Az ember halála tényleg az elmúlás?
Emlékét ápolni akkora elvárás?

Ha meghalsz, elfelejtenek. Ezt írja a Sors?
Ez a szabály, fejfádat is belepi a kosz..
A temetőbe már egyre ritkábban járnak ki.
Néha eljönnek, emlékeznek, az élet marad ami...
Elmegyek, de tudom, ez nem változtat.
A halálom nem renget meg majd világokat..

Tisztában vagyok, mi lesz, ha elmegyek,
Kik őriznek majd, s kik felejtenek.
De addig is igyekszem élni, érezni,
Szeretni, jót tenni, kellemesen létezni..
S majd, ha az elmúlás kopogtat,
Remélem, valaki szeretettel olvassa e sorokat...

Somogyjád, 2004.09.08.