Mit ér az ég, ha csillagtalan?
Mit ér a szív, ha bizonytalan?
Mit ér a nevetés, a bánat,
Ha a Sors velünk kedvére játszhat?

Bátor vagyok, van elég gyáva,
Féltem én is, de mindhiába.
Rájött hamar, hogy hogyan élek,
Tudta mindjárt, hogy tőle félek.

Ő soha nem kegyelmez nekünk,
Furcsa játékokat űz velünk,
És hogyha kedves az életünk,
A játékokba belemegyünk.

De akkor is felmerül bennem,
Hogy miért kell ezeket tennem,
Hogy mért nem teszem azt, amit más,
Félek, túl nagy nekem az elvárás.

Miért állok még, ha menni kell?
Miért várok még, ha tenni kell?
Miért sírok, ha nevetni kell?
Miért élek én, ha halni kell?

Mert menni nem tudok, állok rég,
Mert tenni nem merek, várok rég,
Mert nevetni nem szabad, sírok rég,
Mert halni nem lehet, remélem még,

Hogy tehetem azt, amit szeretnék,
És ha úgy akarja a Mindenség,
Folytatom tovább ezt az életet,
S írok én, mert hallgatnom nem lehet.