A temetőbe érve látom a holtak kertjét,
hol a holtat az élők közé tették.
Látom...,látom a neveket,
csak keresek egy helyet hol én is egyedül lehetek.

Térdelek a porban,
nézem ahogyan egy arc a szemembe lobban.
Kísért tekinteted,
talán az életben még veled lehetek.

Látom...,látom a neveket,
de csak arra vágyom hogy veled lehessek.
Fölállok...tekintek az égre,
könnyed hullik szívem vérébe.

Folyik...esik...zuhan a csepp,
egyszer csak halk neszre leszek figyelmes.
Reszketve térdelek újra a porba,
ilyen nem létezhet az álmokba.

Elindulok...házad elé érek,
remélem szíved újra szívembe térhet.
Új nap,új fény,
ismét a temetőben jár egy lény.

Hús és vér,
ebből áll össze e lény.
Sétál...tekint az égre,
a szerelemnek sosincs vége?

Hirtelen hangokat hallok,
eljött melytől ismét tartok?
Valaki hozzámért
s érzem ahogyan szíve szívemmé ég.

Hűvös szél süvít át testemen,
reszketve fordulok nesztelen.
Ismét szememelött lebeg egy kép,
de ez nem álom,ő az ki a valóba lép.

Hallgatom szavait...érzem még,
akarja hogy szívében szerelmem lobogjék.
Suttogja a szavakat...akarlak,szeretlek,
s örökre szerelmem temetőjébe :szívembe temetlek.