Hosszú,borzongó,kietlen a táj,
üvöltve süvít a szél s fekszik a halott lány.
Halk,hamis szó hallik hirtelen,
értünk tettem,hisz az élet kietlen.

Bűnöm borzongása megkísért,
éltemmel halottainkért szentelem a misét.
Érzem ahogyan testemen átsüvít a szél,
de holtként talpraállni érted mindent megér.

Lángokra lobbant a tűz testemben,
pokolian mar hisz üres a tér lelkemben.
Bűnöm borzongása megkísért,
a temetőbe érve látom szívem véres hölgyét.

Hosszú,borzongó,kietlen e táj,
üvöltve süvít a szél s fekszik a halott lány.
Halálod lelkemen szárad,
bocsáss meg,hisz nem vagyok csak egy állat.
Véremmel áldoznék,hogy újra közénk térj,
de kettőnkközt kihalt már a lobogó fény.

Szánakozó lelkem a túlvilágon sem lehet tiéd,
engem a mélybe űznek minden bűnömért.
Borzongva távozik lelkem lelkedtől,
megszegtem a parancsolatot:ne ölj!
Szeretlek s nem feledlek téged,
tőrrel a szívemben szerelmünk itt ért véget.