Általában egymás mögötti padban ülnek a misén. A ötvenes férfi mindig korábban érkezik, a ministráló gyermekeit hozza.
A Fiatal család szinte mindig az utolsó pillanatban érkezik, mert mire a három picivel eltudnak indulni, az nem egyszerű. A kislány a gyönyörű két fonott copfjával apukája mellé ül, minél szorosabban hozzá. Ötévesen Ő a kicsik példaképe. Apukája mindig megdicséri, ha jól viselkedett, és a két kisfiút is arra kéri, legyetek jók, mint a Krisztina. A mise közepe felé, a prédikációnál, a hátsó padra teszi a kezét, és bár oda sem néz, tudja megfogják simogatni. S egy nagy kézbe simítva piciny kezét, érezheti át a szeretetet, az örömöt, amit egymásnak okoznak.

A kis fiuk persze nem bírják végig a misét. Türelmüket vesztik, mozogni, játszani kezdenek. A kislány egyre közelebb simul édes apjához, vele is maradjon, ne csak a ?rosszakkal? foglalkozzon. Rajongva néz apukájára. Úgy, ahogyan csak a gyermekek tudnak, nézni édesapjukra. Benne van ebben a rajongás, a biztonság tudata, amit apu nyújthat, a bátorságé, amit apu jelenléte adhat, és a szereteté is, mert aput szeretem, és apu is szeret engem! Boldog gyermek! Boldog a "nagykezű" is, hogy mindezt ilyen közelről láthatja!

Áldozás után így imádkozott:
Mennyei Atyám ! Add meg nekem azt a kegyelmet, hogy úgy tudjak én is bízni benned, úgy tudjalak én is téged szeretni, úgy tudjak rajongani érted, ahogyan ez a kis gyermek az Ő atyja iránt. Köszönöm Uram! Ámen!