Feledhetetlen éjszaka volt, csak egy árny, ami a szemem előtt lebegett. Tudom, hogy mit éreztem, meghalt valami, azelőtt sohasem voltam ilyen szomorú. Nem tudtam eldönteni a földön heverve, hogy élek e még, nem is érdekelt, hogy a végső elszámolás jön el, hogy halotti csókokkal halmozzák el kihűlt ajkamat. A végtelen érdektelenség a porba taszította keserves létem bimbózó szuicid önkifejezését. Nem látok semmit csak a hamut, amivel együtt egy fergetegbe érek. Halk szirének éneke zeng, de a feszélyemen ez sem segít, érzelem nélkül hallgatom, ahogy visz az újdonság erejével ható felhő, ami elborít, ami szimbiózist alkot erőtlen lelkemmel. Nem keresek én már az égvilágon semmit, amihez érdek fűz, emberi gyarlóságom porrá válik, ahogy távolodom a hitvány életemtől. Miért okozna fájdalmat, hisz már nem vagyok gyermek, ha megfosztanak valamitől, miért éreznék kínt, ha ez további gyötrelmeket fial. Nem zavar a tudatlanság, már nem érzem kiolthatatlan tudásszomjamat, nincs is mit tanulnom, eleget láttam minden földi megnyilvánulásból, ami felnyitotta a halál szemét szívemben. Elhűlve kavargok az örök haldoklás kapuján keresztül a pokol legmélyebb bugyrába, ahol a lelki szegények, és a rosszul konstruált álmodozók hevernek. A jutalmam az örök tétlenség, és az őrület üvöltő zsigereket feltépő vészkiáltása olyan frekvencián, amit halott füleim nehézkesen fognak fel, mégis mosolyogva szelem a tűznyalábokat, mert tisztában vagyok az örök jövőmmel, amit soha nem tapasztaltam, egy új világ, egy örök világ. Nem várom a megváltást, hiszen tetteim súlya taszajtott le ideáig, saját belátásom szerint cselekedtem így, aláírva saját véremmel a szerződést. Visszavonhatatlan és szent. Megállok pihenni és veszek magamhoz a gyötrelmek könnyeiből, megszomjaztam. Már jellegtelen lelkem súlya észrevehetetlenre zsugorodott, élete folyamán most érzi magát ilyen könnyűnek és gondtalannak, csodás érzés, mitöbb a legszebb, ami valaha adatott. Beleolvadok a mélységes lávatengerbe, és izzó mivolta miatt lekapar rólam minden külső rosszindulatú tulajdonságot, ami egy életen keresztül mérgezett, amik komplexust eszközöltek, és gátat alkottak a jólét előtt. Megfosztottak mindenemtől és csak az őrjítő csend vett körbe, senki sem üvölt, senki sem sír, sohasem voltam ilyen boldog.