Nem értem, hogy történhetett mindez,
Nem az én hibám-
Mondod.

Belenézek szemedbe,
Érthetetlenség csillog benne.
Persze, hogy nem érted,
Nem tudod.
Honnét is érthetnéd, melyet régóta nem tudsz?

Nem is érthetted, hiszen nem is érdekelt.
Nem érthetted a könnyeket szememben,
Hogy szám miért görbült le.
Nem érthetted, hogy mit miért teszek,
Gondolok, cselekszem.

Nem érthetted, mit szavakkal mondtam,
Se azt, mit ki se mondtam.
Nem érthetted hangos kacajom,
Se halk sóhajom.

Hogy is érthetted volna?
A múlt emlék maradt csupán számodra.
Melyen visszamerengeni jó,
De semmi többet nem ad már
Se neked, se nekem igazán.

Belenézek szemedbe, s látom,
Még mindig nem érted miért történhetett mindez.
Megváltoztál,
És én hagytalak, menj tovább,
Hisz nem te voltál már akkor a legjobb barát.

Egy báb voltál csupán,
Melynek zsinórját mások rángatták.
Rángatták az új barátok, tanítók,
Az új gondolatok őrzői.
Te csak mentél feléjük,
S észre sem vetted,
Hogy már nem is tudtad merre mész.

Hittél az újban, a szépben, a jóban,
Az Istenben, az Ördögben,
De közben nem értetted mások miért maradtak le.

Nem értetted szeretteid baját,
Nem számítottak már.
A cél volt fontos csupán,
És minden más lényegtelen már.

Nem érted még mindig,
Látom.
Pedig nem nehéz se a kérdés, se a válasz.
De mindezt magadban keresd,
Mert ott találsz majd igaz választ.

De akkor ne kezdj el sírni,
Zokogni, könyörögni.
Viseld életed terhét,
A keresztet, melyet magadnak szereztél.