Fekszem az eget bámulva,
Lábamat tenger habja mossa,
Szállnak felettem a felhők,
Néznek, mind rajtam röhög.

Nagy valami ez a világ,
De a felhők bárhol nézem,
Mindenhol oly egyformák,
Nem különböznek semmiben.

Denton ébredj már fel,
Mert a dagály visz el,
Denton ne szenvedj,
Éld inkább az életed!

Szemembe süt a nyári nap,
Felhők törik meg a sugarakat,
Langyos szellő simogat,
De úgy érzem karcolgat.

Nincs más vágyam semmi,
Csak boldog szeretnék lenni,
Boldogan akarok élni,
Vagy boldogan meghalni.

Denton keljél fel,
Mindjárt itt a rengeteg,
Elvisz magával a tenger,
Gyerünk térj észhez.

Fakó az ég így estefele.
Bordó napsugár világít meg,
Lassan az árnyam megnyúlik,
Lemegy a nap lassan kialszik.

Vágytam én annyi mindenre,
Nem hiányzik már semmi sem,
Csak, hogy őszintén mosolyodhassal el,
Végre mint régen, nevethessek.

Denton kérlek kelj fel...
Itt a dagály és elnyel...
Kérlek maradj itt velem...
Ne menj a tengerrel...

Holdfény világít felhők közt,
Csillagokkal veszi magát körbe,
Megbolondítja a sós vizet,
Megindult felém a tenger.

Lassan emészti testem,
Lassan húz magával be,
Lassan veszi át a létem,
Lassan takarja szememet be.

Denton itt hagytál engem,
Itt hagytad ezt az életed,
Választottad inkább a mély,
Sötét sűrű hullámrengeteget.

Itt hagytál engem a fényt,
Ő kelett inkább neked,
Remélem nála boldog leszel,
Remélem boldogan éled az életed.