Holtat hív ma néma ember.
Fejet hajt s úgy szólít
magához megannyi lelket,
gyászban, talpig feketében.
A holt már jó helyen szárnyal...
vahj' kinek jár ez ködös fejében?

Emlékezet szele repít könnyeket.
Hangokat, megszépült képeket,
Sóhajok, szirmok szállnak komoran.
S míg a csend szunnyad a sírok felett,
gondolat vahj' kinek fogan?
...a lélek szabad, már Otthon pihen.

Engedd.. engedd hát el, ki ott állsz
gyászban, talpig feketében!
Őseid, társaid megváltó fényén
Örvendjen szíved hó-fehérben
S emlékezz, míg a láng lobog:
Figyelik balga, merész lépted...
nem csak novemberben.