Újra itt ülök,
Egyedül az árokparton,
Mint mikor Téged vártalak
Kedves barátom.

Az utcát már ellepte
A vakító fátyol.
Az egész világ
Talán minket gyászol.

Valahol érzem már,
Hogy ma sem jössz el.
Egyedül maradtam
A lőrémmel s könnyeimmel.

Pedig mily’ jó volt
Akkor kettecskén
Boroztunk az árokparton
Csak Te és én.

Azt mondtad, enyém
Lehet szomorú szíved
S cserébe
Az enyémet adtam Neked.

Azt mondtad, együtt leszünk
Ezután örökké
De egy esős napon elmentél
És nem jöttél soha többé.

Eszedbe jutok-e néha?
Gondolsz-e még rám?
Vagy csak egy kis botlás voltam
Életed hajnalán?

Arcomat homály fedi
Már számodra
De én még tisztán emlékszem
Halovány mosolyodra.

Ekképp elmélkedve
Az üveget meghúzom,
Hogy magam szórakoztassam
A tömeget bámulom.

Ahogy itt szertenézek,
Meglátom az arcod.
Futok hozzád, kiáltozom,
Talán meg sem hallod.

De nem ,ez nem
Te vagy már látom.
Hát ma sem jössz el értem
Drága, jó barátom?

Emléked még bennem él,
S legbelül hangod hallom.
Örökké várni fogok Rád,
Itt, az árokparton...