Abszintzöld mámorok között fel-le járva
Vándorlok űzötten világról világra
Múlt idők sóhaja zengedez szavamban
S járom a kérdőjeleket egymagamban
Mint őrült térképész ismeretlen földeken
Hajszolom a titkot, de nincsen ott semmi sem
Átokföldje és menny folyik össze szirupként
Bugyborgó tűzfolyam, maskarás öröklét
Ám letépem én a szemfényvesztőkről a maszkot
De nem látok alatta, csupán megsárgult csontot
Felém üres, fekete szemgödrök merednek
S magam is eszelős, buja táncba kezdek
Együtt járom a kánkánt a halottak seregével
S álarcot öltök én is, míg arcom lávában ég el