Holtan hullnak le a falevelek
A nyár élet-homokja lepereg
Bágyadtan, fáradtan sóhajt a táj
Szívem mélyén száz emlék szúr és fáj

Egy hangot hoz a tárvolból a szél
Egy arc sejlik fel, s a múlt újra él
Emlékét susogják az őszi fák
Rá gondolok, s szertefoszlik a világ

Elhordja a létezést a vihar
Szívemben az összes érzés kihal
S az űrön kívül semmi nem marad

Lomhán zörögnek a száraz ágak
A levegőben hült vágyak szálnak
S elporladnak a régi szép szavak