Rumosüveg az asztalon
már üres teljesen
a padlón rossz papírlapok
rajtuk őrült jelek
homályos szemű, borostás
bódult, tántorgó alak
előtte vad látomás-ár
szűkülő, véres falak
beszél... kihez? Isten tudja
szavakat mormol ajka
egy másik létből árny súgja:
,,Ne légy már gyáva, rajta!"
kinyílik az asztalfiók
belenyúl a remegő kéz
kiáltanak évmilliók
és a férfi beléjük néz...
ezüst sziluett csillan fel
a félhalott kézben
belé új életet lehel
fényt gyújtva az éjben
szikra, s egy tompa, sejtelmes hang...
megszűnik tér és idő...
vörös folyóba merül a fal...
szétfröccsen egy agyvelő
vázlatszerű torzó hever
a szoba barna padlóján
s valahol egy lélek nevet
saját egykori holt sorsán
az univerzum kavarog
áradnak a fények
meghajolnak a csillagok
szétnyílnak a létek...