Ez csak egy emlék, melyet az éjszaka könnyez,
Elhalad melletted némán, halkan, s csöndben.
Ez már nem is emlék nem félsz tőle már!
Csak azaz üres ridegség, mi utána vár.

Keresed a világban , ki magányodat kiváltja,
De nem találsz méltót, ki megfelel...hiába.
Így továbblépsz egymagad, a sötét pusztában
S reménykedsz, hogy Rád lel vki a halálban.

Hiszed mélyen, hogy még a vég előtt elér
Az, akiben már oly régóta hittél.
Kívülre nem mutatod, mert gyenge vagy!
Félsz, hogy majd egysze,újra alulmaradsz.

Kettős az élet, akárcsak az éned,
Nemtudod, a jövőtől mit remélhetsz.
Egyik feled helyesel, s menne tovább,
Míg a másik visszatart, nem hagy élni igazán.
Azt akarja hogy szenvedj, és lentmaradj,
Hogy levegő után kapkodj szorongva.

Már alig érzed a világot,
már látod a végső határod..
Mikor a végső remény felcsillan
Mi rossz volt, az mind elillan.

Meglelt az, ki emlék Neked sosem volt,
Nem múltad, s lelkedbe még nem gázolt.
Ő lesz a jövőd, jelened és az élted,
Vigyázz Rá mindennél jobban,s rejtsd szívedbe mélyen!!!