A dokkoknál találkozunk - ennyit mondott,
ebben biztos vagyok. Rágyújtott. Aztán gázt adott.
Vége volt mindennek kettőnk között.
Pontban tízkor mindketten ott leszünk.

Nincs külön kéz élet és élet fölött -
látom följönni, lemenni a napot
a tenger felett, iszom a végtelen
tőkehalszagot. Munkagépek és raklapok
mögött keresem a megszáradt vérnyomot,
bármit, ami arra utal -
minden itt van, ebben az aktában.
S mégsincs semmi benne.
A társam volt. A dokkoknál
sem lehet más a naplemente -
talán tévedek. Szabadságra kéne mennem.
De minden, amit látok, kitörölhetetlen.
Lehet, hogy valójában semmi köze hozzá -
ami az aktából hiányzik, itt van bennem.

Várom a viszontlátást. Csak ebben hiszem.
Hogy miért ... miért gyűrűzik a víz
még évek múltán is
egy felszín alá gyűrt rétegen ...
keress, ha tudsz, a mélyben bizonyítékokat.
Pontban tízkor találkozunk, te és én.
Mi ketten.