PROCRASTINATIO

Én a csúcsra sosem jutottam fel,

a völgyben éltem, hol csendes víz folyik,

hol hűs az árnyék és lusta a nyár,

hol télvíz idején, rőzse parázson

dér csípte krumplit sütött az anyám.



Teli hassal hányszor álmodoztam...

majd, ha jóra fordul az idő

egy pár jó bakancsra teszek szert,

s megmászom a csúcsot, hogy

messzi lássak.



Vágyat tápláltam, tervet tervre raktam,

láttam már magam

süvítő szélben állni egyedül,

lenézni a szédítő mélység fenekére,

a csúcson állva, büszkén és csodálva...



Bakancsom nem egy volt,

s mind lassan elkopott

a göröngyös utamon topogva oda s vissza

és a csúcsra mászás terve rendre elhalasztva...

- na majd, ha jobbra fordul az idő -

Mondtam magamnak s el is hittem már,

hogy tudnám én, csak várni kell.



Közben az évek egyre múltak,

fájós térdeim gyakran megbicsaklanak.

Nézem a csúcsot... most ismét hó födi... és

- majd, ha jobbra fordul az idő -

Mondom magamnak...