VII. FEJEZET
Fekete Hó és a gazdája

Gerard elhaladt a lény mellett, kikerülte a halott Stan körül egyre növekvő vértócsát, majd kezében egy Magnummal Alainék felé közeledett.
-Kérem a fegyvereket, monsieur… – mondta Alainnek, aki ellenkezés nélkül odanyújtotta a Winchestert a franciának, mire az Natalie puskájára mutatott – Azt is kérem!
-Tessék, remélem, hogy elbírja… – mondta gúnnyal a hangjában Gerardnak, és átadta neki a fegyvert. Gerard anélkül, hogy a Magnum csövét elvette volna róla, a lény mellé hajította, a Winchester mellé – Így már is jobb. A fémdetektor más fegyvert nem érzékelt maguknál, így most eltekintek a megmotozásuktól. Örülnek?
-Maga a lény gazdája? – kérdezte remegő hangon Natalie.
-Így is mondhatjuk… – válaszolt Gerard – Monsieur Holden, mintha maga nem lenne eléggé meglepődve! Sejtette talán. hogy én vagyok a lény gazdája?
-Mondjuk – válaszolt Alain. – Joe hol van?
-Bezártam a panzió egy rejtett helyiségébe. Amint végeztem önökkel, elindulok a panzióba, és végzek vele is. A levelét már meg is kapta. Ő lesz a tizedik áldozata Fekete Hónak. A következő pedig ön, monsieur – mondta szomorúnak tettetett hangon Gerard.
-És én hányadik leszek? – szólalt meg halkan Natalie – Kilencedik?
-Pontosan! Oh, majd elfelejtettem, ez az öné – mondta Gerard, és átnyújtott egy levelet a lánynak. – Most már minden bűnös megkapta a halálos ítéletét…
Natalie Ancel,
Végeznem kell önnel. Sajnálom Önt, mert tudom, egyetlen hópárduccal sem végzett, de azzal, hogy Alain Holden mellé állt, az ellenfelemmé vált . A hóhérja Fekete Hó lesz, az én különleges hópárducom. Nem fog tudni elmenekülni előle. Ön lesz a kilencedik. Készüljön.
Fekete Hó gazdája
Natalie arcán a szomorúságot a mérhetetlen düh váltotta fel, a levél elolvasása után. Épp mondani akart volna valamit, de Alain megelőzte.
-Milyen jogon ítélkezik maga emberek felett Gerard? Miért ölte meg őket? És mióta tervezi egyáltalán ezt az egészet? És honnan szerzett egyáltalán pénzt ezekre a dolgokra? Valamint lenne még egy kérdésem, mégis mi a franc ez a lény?
-Bár hamarosan végez magukkal Fekete Hó, de egye fene, elmondom magának az igazságot. Gondolom arra már a levelek elolvasása előtt rájött, hogy a panzió minden lakója kapcsolatban van a hópárducokkal. Ezekkel a csodálatos, ritka macskafajtákkal, melyeknek számát egyes emberek, főként orvvadászok folyamatosan csökkentik. A panziót húsz éve építettem – természetesen álnéven –, hogy a környék állatvilágát megvédjem…
-Akár gyilkosság árán is? – kérdezte gúnyosan Alain.
-Ők talán nem gyilkolnak? Az állatok leölése nem gyilkosság? – kérdezte dühösen Gerard, bár nem várt választ. – Monsieur Holden, én húsz évvel ezelőtt még hivatásosan üldöztem az orvvadászokat, méghozzá nem egyedül… A feleségem is ellenük küzdött… Hiába próbáltam lebeszélni, hogy ne kockáztassa az életét, legyen otthon a gyermekünkkel, ő az állatok védelmét mindennél fontosabbnak tartotta. Egy orvvadász végzett vele…
Ezek után egyedül maradtam a gyerekkel. Anya nélkül kellett felnőnie, az orvvadászok miatt! Ekkor megesküdtem, hogy küzdeni fogok ellenük! Kiválasztottam egy veszélyben lévő állatfajt, a hópárducokat, majd a leggyakoribb előfordulási helyükhöz közel egy panziót építettem. Ezek a ritka állatok természetesen vonzották az orvvadászokat, én pedig nyom nélkül végeztem velük. Egy fél évvel ezelőtti napig minden rendben is ment, akkor azonban rendőrök jöttek a panzióba, és engem gyanúsítottak a környéken történt gyilkosságokkal.
-Ekkor jött a lény ötlete, ugye? De mi ez a lény? És mi van a gyerekével? – kérdezte Alain.
-A lény a gyerekem. A kettő egy és ugyanaz – válaszolt Gerard majd a lény felé fordult – Ideje levenned a jelmezed! – mondta neki, mire az álarc lekerült a lényről. Juliette állt előttük.

Alain mikor Juliette-re pillantott, azonnal észrevette a hasonlóságot Gerarddal. A hasonlóságot, melyet tudatában annak, hogy az előtte álló két személy apa és a lánya, azonnal megtalált. Alain számára hirtelen új értelmet nyert minden. Juliette volt az, aki idevezette őket, nélküle nem találták volna meg a barlangot. Ő vette észre a legtöbb nyomot… A lény lábnyomait, melyet valószínűleg az apja hagyott. Nem nehéz ilyen lábnyomokat csinálni.
-Juliette… Ez nem lehet igaz! – suttogta Natalie – Hiszen az előbb…
-Meghaltam? Láttad, hogy meghaltam?– kérdezte gonosz mosollyal az arcán Juliette.
-Mi ez a jelmez? – kérdezte Gerardot Alain.
-Hehe… Egy golyóálló ruha, manuálisan mozgatható karmokkal, és egy hópárducot formáló álarccal, melyen a két szem valójában éjjellátó szemüveg. A fényes világítást csak a lény misztikusabba tétele miatt tettem bele – válaszolt Gerard – Még nem említettem, talán, de jó ideig szolgáltam a hadseregnél, és jó néhány dolgot tanultam ezekkel kapcsolatban. De ami fontosabb, jó néhány ismerősöm is van közöttük, akiknek köszönhetően ilyen dolgokhoz jutottam hozzá.
-Maga nem hordta ezt a lény jelmezt Gerard? – kérdezte Alain - Tegnap előtt este Stan…
-Stan egy idióta volt! – válaszolt Juliette, az említett személy vérző hullája mellett állva – Nem látott semmit, csak hazudott. Soha nem hitt a lény létezésében, és csak meg akart ijeszteni. Ez valamelyest sikerült is neki, de ami ennél fontosabb, hogy alibit biztosított a számomra, hiszen én és Natalie ott ültünk veled több, mint egy óráig…
-Ne beszélj így Stanről! Ő a barátunk volt, miért kellett megölnöd? – kérdezte dühtől remegő hangon Natalie. – Mert az apád azt parancsolta neked? Mert ő a gazdád? Te csak egy állat vagy! Fekete Hó… Embernek nincs ilyen neve – mondta Natalie, dühtől remegő hangon.
-Juliette és én közösen határoztunk úgy, hogy végzünk ezekkel az emberekkel – válaszolt Gerard – Fisher, Turner és Wilder orvvadászok voltak, a Brown házaspár állatokkal kísérletezett, Smith pedig az idióta cirkuszába vett illegálisan hópárducokat…
-És Kate Morton? Őt miért? – kérdezte Alain.
-Mert meg akart szökni a panzióból, és a rendőrségnek elmondani mindent. Hosszú évek után megszólalt a lelkiismerete… – válaszolta Gerard – Nem engedhettük…
-És Joe? Ő is tudott arról, hogy mi folyik a panzióban? – kérdezte Alain.
-Természetesen. Nem akárkiket veszek fel a panzióba. Egytől egyig bűnözők, szóval nem kellett félnem, hogy eljár a szájuk. Ennek ellenére Joe elődjének, eljárt, így végeznem kellett vele. – válaszolt Gerard – Valami más kérdés?
-Most hol van Joe? – kérdezte Alain.
-Miután ügyesen nyomokat hagytunk a havon, és felhoztuk Monsieur Wildert, visszaküldtem a panzióba. Ott vár ránk, amíg végzünk magukkal.
-Már csak két kérdésem van. Az első az, hogy honnan szerzett pénzt a panzió megépítésére, a barlang beépítésére, meg úgy mindenre…
-A panziót az örökségemből fizettem, minden mást pedig a panzió bevételéből, illetve ügyes, nem mindig legális üzleteléssel… Hosszú történet lenne elmesélni, időnk pedig már nincs sok! – válaszolt Gerard kissé idegesen, amiből Alain arra következtetett, hogy vagy a kivégzésüket szeretné már látni vagy valami más miatt siet.
-Az utolsó kérdésem, amire válaszolhatna, hogy miért hagytak életben? – kérdezte Alain.
-Először azért – válaszolt megint Gerard –, mert meg akarta menteni az életem. Hiába is, ezzel elnyerte a bizalmamat. Jeleztem Juliette-nek, hogy hagyja életben magát. Másodszor, a személyzet folyosóján csak önre akartunk ijeszteni, nem akartuk megölni. A biztonság kedvéért kapott egy altató injekciót, hogy Juliette-nek legyen ideje elrendezni a dolgokat.
-És a pincés kaland? – kérdezte érdeklődve Alain – El akarta velem hitetni, hogy ártatlan?
-Pontosan! – bólintott Gerard – Joe készségesen segített átverni magát…

-Monsieur Holden – folytatta Gerard –, emlékszik, hogy Turner és én mennyire lemaradtunk a zsák cipelésénél? Nos most már bevallhatom, Turnernek ugyan valóban fájt a keze, de én lassítottam a tempót. Miután lemaradtunk, megjelent Juliette, aki egyébként – ha hiszi, hanem – végig a nyomunkban volt. Gondolom nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy a mese, amit önnek elmondtam Turner halálának körülményeiről, messze áll az igazságtól. Hiszen ugyan miért is akadályoztam volna meg, hogy Juliette megölje ezt az aljas orvvadászt? Én magam parancsoltam Juliette-nek, hogy végezzen vele. – mondta Gerard, és széles mosolyra húzódott a szája, majd hozzátette – Ekkor ölt Juliette először életében. Aztán nagyon belejött…
-Maga egy féreg Gerard – mondta mérgesen Alain. – A lánya csak egy eszköz volt a maga számára! A sok gyilkosság után megszólalt talán a lelkiismerete? Ha Juliette öli az embereket, nem maga, akkor talán könnyebben elviseli, hogy a lelkén embereknek a halála szárad?
-Miért sérteget Monsieur Holden? – kérdezte halkan, nyugodt hangon Gerard – Pont ön az, akinek semmi bántódása nem esett. Pedig eshetett volna. Mikor meglátta Turner holttestét, akkor Juliette könnyedén végezhetett volna magával is, de nem tette. Nem tette, mert én úgy határoztam, hogy nem öletem meg magát, hanem inkább kockára teszem a tervem, és eljátszom magának azt, amit láthatott. Ön Monsieur Holden egyetlen hópárducot sem használt fel céljai érdekében. Maga kedveli ezeket az állatokat… Ezért hagytam eddig életben, csakúgy, mint Natalie-t.
-Juliette nem ölt volna meg engem – kiáltotta zokogva Natalie. – Ő a legjobb barátnőm… Ő nem ölt volna meg! – mondta, és Juliette felé fordult, és bizonytalanul megkérdezte a lányt – Ugye Juliette? Ugye te nem…
-A válaszom nem számít, mert most meg fogtok halni. Tudjátok az igazságot – mondta érzelemmentes hangon Juliette. Alain ahogy a lányra nézett, meglepetten vette észre, hogy az mekkora változáson ment keresztül, amióta az ajtó előtt elváltak. Ez a valaki, aki most előtte áll, már nem Juliette. Csak külsőleg hasonlít rá.
-Hogyan? – kérdezte hitetlenkedve, továbbra is sírós hangon Natalie – Juliette… Velünk is úgy akarsz végezni, mint a többiekkel? Mint Stannel? Ez egy szörnyű kivégzési mód… Juliette… Nem hiszem el, hogy te ilyen barbár módón képes voltál kivégezni embereket!
-Mademoiselle – szólt Gerard Natalie-hoz – Lehet, hogy kicsit brutálisnak tűnik ez a kivégzési mód, de nem kell aggódnia. Gyors, és szinte minden fájdalomtól mentes – Alain ezeket a szavakat szinte fel sem fogta. Hogy lehet egy ilyen brutális kivégzési mód fájdalomtól mentes? Egyáltalán Juliette hogyan…
-Honnan van ekkora ereje Juliette-nek – kérdezte Alain –, hogy azokat a nehéz fém karmokat megemelje, és átszúrja más testén? Gondlom, minden erejét össze kell szednie…
Téved monsieur! – mondta továbbra is nyugodt hangon Gerard, ami nem lepte meg Alaint. Elvégre nem az ő élete van veszélyben.
-Hát akkor? – kérdezte Gerardot Alain.
-Nos, Juliette-nek lényegében nem karmai vannak – válaszolt a fiúnak. – Ezek itt – és a lény hosszú karmaira mutatott – fűrészek. Az alapja ugyan valóban egy karom formájú fém, melynek súlya minimális, de nem ettől szúr át oly könnyen Juliette bárkit a segítségével. A fém karmokon, egymás mellett több, párhuzamosan elhelyezkedő, kis méretű fűrész foglal helyet, melyek amint kicsúsztatja Juliette a helyéről a karmot, működésbe lépnek. Olyanok ezek, mint sok kicsi egyszerre mozgó láncfűrész. Hát nem csodálatos.
-De… – mondta Alain, miközben egyre nagyobb verejtékcseppek csurogtak végig homlokán. – És ettől fájdalommentes?
-Nem, ettől csak gyors, illetve ettől képes Juliette arra, hogy leszakítsa valakinek a karját – válaszolt Gerard, majd folytatta. – A fűrészek hegyén méreg van, gyorsan ölő méreg.
Alain érezte, hogy közeleg a kivégzésük pillanata, ezért gyorsan gondolkodni próbált, hogyan menekülhetnének meg Natalie-val szorult helyzetükből. A hátsó zsebében lapult a kis pisztoly, mely mivel nem fémből készült, megúszta, hogy Gerard fémdetektora észrevegye. Mi lenne – gondolta Alain– ha gyorsan előrántaná, és ráfogná a férfira? Halott – adta meg a választ a saját kérdésére, miután a csövével a mellkasára irányuló Magnumot megszemlélte. – Feltéve, ha Juliette és Gerard elég gyorsan reagál. A férfi a veszélyesebb, őt kell támadni! Egy lövés is elég neki, ha jól célzok – gondolta, és a fejében elmosolyodott, hiszen Gerard két méterre állt csupán előtte. – Juliette hat méter, és lőfegyvere sincs… viszont sebezhetetlen…
-Eszembe jutott még egy kérdés – mondta Gerardnak, miközben kibiztosította fegyvert a kezében, és Natalie-tól alig láthatóan, a lány biztonsága érdekében távolabb lépett. -Hogyan sikerült elérnie, hogy az összes áldozata a panzióba gyűljön össze, méghozzá olyankor, mikor még menekülni sem tudnak, hiszen a havazás miatt az utak járhatatlanok – tette fel a kérdést Alain, többek között figyelem elterelés céljából és persze kíváncsiságból.
-Monsieur, ha úgy gondolja, a panzióban, illetve a környékén történt események előre meg voltak tervezve, akkor téved. Ezek az emberek mind maguktól jöttek ide, a hópárducok miatt, két ember kivételével. Az egyik Kate, aki ugye eleve itt volt, csak hát … és Stan Wilder, akit Juliette győzött meg arról, hogy jöjjön ide – válaszolt Gerard.
-Én is miattuk jöttem. Mégis azt mondja, hogy véletlen, hogy mindenki a hópárducok miatt van itt? – kérdezte értetlenül Alain.
-Monsieur Holden, ön olyan összefüggéseket keres, melyek nem is léteznek. Gondolja csak végig, igaz egyáltalán az állítása? Mivel a környéken magas a hópárduc populáció száma ezért elkerülhetetlen, hogy kapcsolatot ne találjunk a panzió lakói, és ezen állatok között. De gondoljon csak bele, a mademoiselle például – és itt Natalie-ra mutatott – Juliettel együtt biológiát tanul, maga pedig ritka állatokat fényképez. E két dolog és a hópárducok között ugyan párhuzam vonható, de elárulom, ez csupán véletlen. – mondta Gerard, mire Alain bólintott, és feltett gyorsan még egy kérdést.
-Ki írta a leveleket, és miért? – kérdezte, miközben már egy méter távolságra került Natalie-tól. Alain az arcára nézett, melyen éppen ekkor gördült le egy könnycsepp. Gyönyörű szemei most kisírtan nézték a terem közepén elterülő holttestet.
-Én írtam – válaszolt Juliette –, és hogy Natalie nehogy észrevegye, szinte teljesen megváltozattam az írásom. Bár lehet, hogy amúgy se jött volna rá… – mondta, és Natalie felé fordult – Natalie, Natalie… Hidd el, a barátom voltál, ellentétben Stannel, aki soha sem volt az… Bevallom, téged soha nem akartalak bántani, de azt sem akartam, hogy tudj erről…
-A legjobb barátnőm voltál! – mondta Natalie a szomorúságtól és a dühtől sírós hangon – Miért tetted? Az apád miatt. Igen, ő tehet mindenről! Beléd nevelte a rosszat… Igen, az apád a bűnös! Te nem vagy gonosz Juliette… Te nem… Csak az apád az…
-Fejezd be a könyörgést! Eljött a pillanat, meg kell halnotok.– válaszolta Juliette. – Hogy szeretnétek meghalni, úgy ahogyan a legtöbb áldozat? Egy szúrás, vagy úgy, mint Mr. Smith-t. Az ő mellkasán egyszerűen végighúztam a mérgezett karmokat… Csendes halál.
-Én azt választom – mondta határozott hangon Alain, majd kezét a fegyver ravaszára helyezte – Úgy is én vagyok a nyolcadik áldozata a lénynek…
-Pontosan, és kiérdemelted a halált. Túl sokszor lövöldöztél rám… nem mintha lenne olyan pont rajtam, az öltözékem miatt, ahol meg tudnál sebezni. Még a lábamon sem! – mondta Juliette, és elmosolyodott, majd lehajolt a földön levő hópárduc maszkért és felvette.
A lény lassú léptekkel, hosszú, éles karmokkal indult el feléje, de mikor három lépésre megközelítte Alaint, a terem ajtaja óriási robajjal bezárult. Ekkor Alain elérkezettnek látta a pillanatot, hogy tüzeljen, de elkésett vele. Gerardot a homlokán eltalálta a golyó, majd élettelenül összeesett. Valaki megelőzte Alaint. Joe Sanders állt a terem bejáratánál.
Juliette vérző apja mellé szaladt, és letérdelt a férfi mellé. Eközben Alain kezébe vette a földön heverő MP5-öst, Natalie felé pedig az eddig a kezében nyugvó a Coltot nyújtotta. A lány azonnal elvette tőle, majd megtörölte a szemeit, melyekből a szomorúság helyett most a bosszú állás utáni vágy csillogását olvasta ki Alan. Megbosszulni Stan halálát, a panzió többi lakójának a halálát, a panzió megnyitása óta elkövetett gyilkosságokat…
Juliette továbbra is az apja mellett térdelt a hópárduc jelmezben, kezében a maszkkal. Gerard teste megfeszült, majd hirtelen elernyedt, és nem is mozdult soha többé.
-Neeeeeeeeeeem! – kiáltotta Juliette, majd határozottan felállt az apja holtteste mellől, és felhúzta a fejére a maszkot, majd megfordult. Három fegyver nézett szembe vele.
-Ebben a ruhában nem tudtok megsebezni – mondta, a sírástól és a maszktól eltorzult hangon. – Már végeznem kellett volna veled Joe. Te aztán tudhattad, hogy nem vagyok jó kislány. Nem egyszer jártam már apámnál a panzióban, sokszor láthattál…
-Tudtam mindenről, de egészen mostanáig nem tudtam semmit tenni – válaszolt nyugodt hangon Joe. – Most azonban minden bűnödért megfizetsz.
-Majd meglátjuk… – válaszolt halkan Juliette, majd tett egy lépést hátra felé. Szemeiben kigyulladt a szokásos kékes fény, majd támadásba lendült.
Alain, Joe és Natalie egyszerre kezdték el lőni Juliette-tet, akinek a ruháján ugyan nem hatolt át a golyó, azonban mozgásán látszott, hogy megérzi őket. Alain megpróbált a lábára célozni a lánynak. Hiába mondta, hogy sebezhetetlen, Alain már Mr. Brown halálakor rájött, hogy Juliette lábainál a ruha vékonyabb.
-Olyanok lehetnek nekik ezek a golyók – gondolta Alain – mintha paitball-al lövöldöznének rá. Ha sok lövés találja el, azt már megérzi az ember… – ebben Alain nem is tévedett, a sebezhetetlen lény ugyanis miután sikertelenül próbálta a karmával Joe-t és Alaint is többször megvágni, menekülőre fogta a dolgot. A létra felé tartott, és sikeresen fel is jutott rajta. A másik három futva követte.
Alain hamar feljutott a felső szintre, ami fele akkora terem lehetett, mint az alsó. Gyorsan körbetekintett, de nem látta Juliette-tet. Látott helyette azonban mást. A helyiség egyik végében monitorok voltak, melyek mind-mind a barlang egy pontjáról mutattak képet. Előttük egy széles asztal állt, rajta rengeteg különböző színű nyomógombbal, kapcsolóval, mellette pedig egy két méteres, nyitott vasszekrény
-Hová tűnt? – kérdezte Natalie, aki éppen ebben a pillanatban ért fel a felső szintre. A létra ekkor vízszintes helyzetbe ment át, a mennyezet pedig visszacsúszott a helyére.
-Azt hiszem, hogy tudom – mondta Joe, és elindult a nyitott szekrény felé, majd mielőtt odaért volna, az egyik monitorra mutatott. Alain és Natalie a képre nézett, mely Juliette-tet mutatta egy látszólag óriási, az eddigieknél jóval nagyobb terem közepén.
-Ez a szekrény vezet oda – mutatott Joe a nyitott vasszekrényre, mely egy sötét átjárót rejtett. – Jöttök vagy maradtok? Megvárhattok itt is, én…
-Megyünk – mondta határozottan Natalie, és elsőként indult el a lépcsőn., a másik kettő pedig gyors lépésekkel követte őt a sötétségben. Alain érezte, hogy egy lejtőn halad, egyre lejjebb. Egy percnyi séta után a sötétben, az eddig parányi alagút kiszélesedett, és ők kiértek az óriás méretű terembe. Az óriás, hatvan-hetven méteres terembe, melyben időközben a fények kialudtak. Alain ekkor rájött, hogy ez csak egy csapda. A lény, Juliette, lát a sötétben.
-Forduljunk vissza! – suttogta Joe-nak, akitől nem kapott választ. Kapott viszont Juliette-től, aki hangosan elordította magát a közelében:
-Most véged! Megölted az apámat… Azt, aki mindig gondoskodott rólam! Most meg… Á! A maszk!!! Neeeee… – Ebben a pillanatban lövés dörrent, Alain pedig aggódva kezdett el tapogatózni a sötétben a hang felé. Pár lépés megtétele után belerúgott egy tárgyba. A maszk volt az. Lenyúlt érte és feltette a fejére. A sötétben ekkor meglátta Natalie-t. Ő lőtt…