Élni akarok, élni, mint rég,
Nézni újra szelíd naplementét,
Nevetni, énekelni magamban, mint rég,
Olyat álmodni, mit más soha még!

Egykor enyém volt a széles horizont!
Szárnyaltam! Illatok, felhők vezettek.
Most szívem csak keserű bánatot ont,
A lemenő napot nézem szárnyaszegetten.

Pedig élni akarok, repülni még,
Hallani, érezni, mint süvít a szél!
Veszélyt kacagni, szállni szédítő magasban,
Úszni langy, selymes fuvallatokban!

Nem való lánc nekem, tépd le rólam!
Hagyd újra kinőni, ne vágd le tollam!

Nem tarthatsz vissza, nem maradok!
Szabadságot! Hagyj, menni akarok!

Nem fejthetsz meg, titok vagyok,
Álmaim is enyémek, titok maradok.
Ne fogj vissza, engedj szárnyalni,
Sosem foglak téged szolgálni!

Álmodni, égni, dalolni születtem,
Ha szorítasz, annál jobban taszít lelkem!

Kapaszkodj bár tíz körömmel,
Ejts mély sebet karomon, hátamon,
Sosem fogsz rám nézni örömmel,
Mert én nem akarom!

Zárj el a világtól, láncold le mindkét kezem,
Dacos szívem századszor is ordítja:
"Nem rendelkezel velem!"