Feltöltve: 2007-05-09 23:11:27
Megtekintve: 1969
Álom.
Az unokám beszélgetett az Édesanyjával mobilon:
- Anyuci, tudod mit álmodtam? Te is az álmomban voltál. Olyan szép és mosolygós voltál. Nem olyan szomorú, mint tegnapelőtt este. Az álmomban egy nagyon-nagyon hosszú asztalnál ültünk, én is, te is, és még nagyon sok ember ült a végtelenül hosszú asztalnál. Sok finom étel és sok csodálatos ajándék volt ott. Az emberek finomakat ettek, beszélgettek, nagyon vidámak voltak, mosolygós volt az arcuk, nem úgy, mint az igazi életben. Apukám is ott volt velünk. Ó, de jó volt minden! És a gyerekek is boldogok voltak. Én is. Kár, hogy ez csak egy csodálatos álom!
- Anyuci. Azt is álmodtam, hogy a beteg osztálytársam Péter meggyógyult és azt mondta nekem, hogy nem a kórházba megy, hanem ismét velünk fog tanulni az osztályban. De jó lesz! Mit mondtál, anyu? Hogy szombaton temetik? ... Nem, nem! Nem akarom! Ez nem igaz, nem igaz! De csúnya az élet! Jobb csak aludni és álmodni!
- - -
Hallgattuk a híreket. Nem történt a hírek szerint semmi, ami nálunk mosolygós arcot váltott volna ki. Csak robbantásokról, rablásról, balesetekről értesültünk. Hiába vigasztaltam a kis unokámat, bánatosan ült és időnként Pétert emlegette.
- Anyuci, tudod mit álmodtam? Te is az álmomban voltál. Olyan szép és mosolygós voltál. Nem olyan szomorú, mint tegnapelőtt este. Az álmomban egy nagyon-nagyon hosszú asztalnál ültünk, én is, te is, és még nagyon sok ember ült a végtelenül hosszú asztalnál. Sok finom étel és sok csodálatos ajándék volt ott. Az emberek finomakat ettek, beszélgettek, nagyon vidámak voltak, mosolygós volt az arcuk, nem úgy, mint az igazi életben. Apukám is ott volt velünk. Ó, de jó volt minden! És a gyerekek is boldogok voltak. Én is. Kár, hogy ez csak egy csodálatos álom!
- Anyuci. Azt is álmodtam, hogy a beteg osztálytársam Péter meggyógyult és azt mondta nekem, hogy nem a kórházba megy, hanem ismét velünk fog tanulni az osztályban. De jó lesz! Mit mondtál, anyu? Hogy szombaton temetik? ... Nem, nem! Nem akarom! Ez nem igaz, nem igaz! De csúnya az élet! Jobb csak aludni és álmodni!
- - -
Hallgattuk a híreket. Nem történt a hírek szerint semmi, ami nálunk mosolygós arcot váltott volna ki. Csak robbantásokról, rablásról, balesetekről értesültünk. Hiába vigasztaltam a kis unokámat, bánatosan ült és időnként Pétert emlegette.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-06-06 12:08:59
Mit is írtál hozzám? Szomorú, sivár és kegyetlen az élet...
De a gyermek álmokban még szép..
Jó lenne gyermeknek lenni és álmodni.
Vigyázz az unokád álmaira! Gratulálok alkotásodhoz!
2007-05-11 20:21:10
Köszönöm, Ernám, és nagyon örülök, hogy itt voltál.
2007-05-11 20:12:15
Valószínű a mi dolgunk lesz ,hogy megtanítsuk az unokáinkat ébren is állmodni. Mert már csak ez segít. Rövidek az éjszakák a szépállmoknak, meg kell toldani, hogy elviselhetőek legyenek a nappalok. Nagyon szép történet, csak szomorú. Már a gyerekek is felismerik a szomorú valoságot.....Gratulálok.
2007-05-10 15:56:04
Köszönöm , RCS és Bogumil , számomra hasznos hozzászólásotokat, véleményeteket.
2007-05-10 10:53:55
Megfogtad a lényeget:már csak álmainkban élhetjük boldogan az életet,mert ami körülvesz bennünket,és a mésiákból ránk ömlik az maga a kárhozat. Világvége hangulatban van a föld lakossága.
2007-05-10 07:33:24
Én írtam, és köszönöm, hogy feltetted. Üdv., majuli