A nap lenyugvóban,az árnyak lassan suhannak a házak falain, csodás színjáték ünnepli az éj közeledtét, s mikor az ég sötétségbe borul lámpások gyulnak a város mentén, utat mutatva a hazatéro embernek. Az o számukra ez a búcsú, napjuk itt ér véget, s a hajnal hozza nekik az új kezdetet. De vannak mások, kik csak most ébrednek álmukból, kik menekülnek a város csalfa fényei elöl. Nekik az éjj a nappaluk, a hold sugaraiban sütkéreznek, kacagnak az alvó város láttán, s orült táncba kezdenek a sötétség furcsa lényeivel. Képzeletünk szüleményei ok, mind ott vannak a sötétben. Létük örök akár a mienk,de nem láthatod oket míg nem válsz teis eggyé velük. Menj hát az éj közepén keresd az erdo legmélyebb zugát, üvölts a hold felé és ne félj. Akkor majd eljönnek érted és megérted mirol beszélek, beleorülsz te is és vágysz majd rá jobban mint bármi másra, s éjjel mikor álmodból felriadva hallod a sakál vonyítását csak mosolyogsz majd mint én... és rohansz majd újra megorülni...