Az életem úgytûnik elhalványul,
napról napra tovább sodor,
önmagamban vesztem el,
senki és semmi nemérdekel,
Elhagyott a vágy hogy éljek,
nincs már semmi amit értetek tehetek,
csak a vég kell már hogy szabad lehessek.

Már semmi sem olyan mint régen,
hiányzik belõlem valami,
halálosan elveszett,
ez valóság nem lehet.
Pokollá vált az élet.
Üresség tölti be lelkem,
s elkísér a haláltusámig.
A sötétség nõ, s elnyeli a hajnalt.
Magam voltam, s magamat elhagytam.

Senki nem segíthet,
csak én magamon,
de érzem már késõ,
már nem érzem, nem értem,
hogy miért kéne megtennem.

A mult úgytûnik nemis létezett,
s a halál tárt karokkal üdvözöl.
Én pedig csak annyit mondok: Viszlát.