ablakkal keretezem a tájat,
a szemközti gesztenyéket,
összebújnak előlem,
inkább más nihilleket lessek,
mint az őszi agónia
vagy a hibernáló vegetálás

vakolat emlékű téglaflekkek
vonnak patyomkindíszletet,
szagtalanító frontvonalat,
szegénységünk elé,
idegen szemünk elé, tömjénnel

hol itt a köd,
itt az alkony

az ázott, a jéghideg szagú,
mint nyirok között a gőzpamacs,
kicsapódik az akarat,
ismét fujtatót játszó tüdőbajt
krákog, zihál vérköpettel, ...
mert az evolúció csak vicc,
apokrif gúny antibiotikum helyett

a sosem biblikus

mint
a pénz vagy a tojás

hogy
melyiket költi előbb

és nekünk
hályogot a költészet

már az ablakba bontott tájam,
a szemközti gesztenyék,
az avas sárgaborsó vakolatflekkek

mind a spaletta elé bújnak előlem

a szatírságuk szagtalan,
bennük a zihálás korgásba hal

mint célkeresztem