az üveghegyeken onnan-innen,
a kikapart szellemen is túl,
százada a szibériai tundrán
egy tanító koplalt, kénes fortyában,
se cári scsit, se pirogot, ez érdeme

csak atyuskás űzéskegyet kapott

de nemrég, úgy húsz éve mégis csak
félbeevett karéjnyi üres kenyeret,
egy korcs vöröshagymával, úgy bizony,
kapott a sok évtizedes vériszony,
kolduló kezébe, a mutatósba

hol volt, az odaöntött, hol nem,
a jelentő szamuely-szikra-adó a közelben

lássák csak az elégedetlenek, így,
az elégedettek meg így is elégedettek

állj meg - él még itt - ötágas szolidaritás

a kapuban az eszme, elvetélt filosz,
a paradicsomi csillag pallosával,
mint a kakastollas, pökhendi erővel,
a dobó ázsiai gyilokkal, homlokán,
és osztja a sorsot, a dantei kapuban,
befelé éljen proletár, kifelé szarka vagy

... a gyári robotoddal, kihordási idővel,
az meg ott - a bronz porkoláb - kiéhezve les,
rád, mutat, szégyelld satnya termelésed

a XX. század összes görcsét egyed,
de megünnepeld, mert a szádra mered,
hurrá, az import hatodiklenini lét, hurrá

hol volt, hol nem vagy van,
az üveghegyeken inkább innen,
még a kikapart szellemen is innen,
aki félt eddig is, az most rettegett,
aki eddig nem, az most igen

állj meg, itt az ötágas szolidaritás

most mi lesz, mi, kié a tett, kenyér,
és ki nem kente meg, hmm, hmm,
sót miért nem hintett, hmm, a tévedés,
sokat, sokat, nagyon sokat, emlék se legyen

így álmodta, így nem rettegte a csapzott
gondolatot, jajjaj, álmában kimondta-e, ... ki,
... tűnj el, most, azonnal, de örökre, ...
és hip-hop, sebtiben ördögvágta a térről,
... a könyörét se ehette, a vöröshagymát se