ha tudnám, hogy merre tartsak,
ha követnél mindenfelé,
nem lesném, tudnám, követsz,
jössz velem, amerre kerget a szél,
ha a Nap, a Hold, a Vénusz fényei alatt
életünk ördögszekérré is vetél

kérhetem-e mindig, a holnapok során is,
sorsod az enyémmel gömbölyödjön,
bár sodródjon ördögszekerünkön,
ha kell, a széllel, tűző napon,
a por vagy homokviharban is,
hajnali dérrel vagy harmattal,
szétszórt galaxis láncok,
sziporkázó csillag gyöngyök alatt,
dobálják azt fűcsomók,
vagy lökdössék tüskés bokrok

látom, ahogy viszed-húzod a jövőbe
szívedből is fénylő szerelmünk,
hozod a múltból, ősrégtől fogva,
már el-elfáradva, néha rostokolva,
néha pirulva, mint régen is,
mosoly szegletű, sarkú szemekkel,
fuvolaszóra, a szférák csilingelését hallatva,
azt öregedésünk felé el-elhallgatva,
még most is titkosnak tartva,
rejtve csodánkat, rejtve,
hogy időtlenünkben mit visz a szél,
sodródva ördögszekerünkön,
az örök felé, a végtelen időbe

megsúgom titkunkat, meg, meg,
hogy csak mindenki tudja,
hogy ördögszekerünkön mit visz a szél

…a szikrázó puha fehér fényünket,
s benne a piros-pulzáló szerelmet,
hogy csak mindenki tudja,
feltartani és megmutatni az életnek


(2006.)