Késtél télnek kedves hírnöke!
S, hogy ezért szomorkodunk e?
Csupán egy egészen kissé,
De ezentúl többet ne késsél!

Hiszen mi lesz az örök ritmussal?
A világot eltöltő nyugalommal,
Mely egyszer már megénekeltetett,
Csakhát igen gyér az emberi emlékezet...

A fehérségbe borult Kálvária tér,
Önfeledt játékhoz asszisztált,
Kicsalogatva a sok szép gyerekkori élményt.

Záporoztak a hólabdák
És akarva-akaratlanul
A lányokat is eltalálták.

Ajánlás:

Ártatlanul szenvedtél, elismerem,
Gaz tettemet fel nem menthetem.
Igazán sajnálom és egyben megbánom,
Néhol túlzásba vitt "játékom".
A zavaros soraim jelentsenek elégtételt,
Közeljövőben tavaszba torkolló telet.