Hajnal. Első busz. Kőbevésett arcok.
A társaim: sok hallgató halott.
Gyász-feketére mindig gyász-fehéret
húznak elhúzó szárnyak , hajnalok.

Utazunk. Hová? Rosszból rossz világba.
Álomtalanba , mert kell a kenyér ,
de álmunk is lesz: álomtalan álom ,
mely fel sem szállt még , s máris földet ér.

Holt arcokon kiüt a "nép-egészség".
A megdöbbent szó mozdul , bentreked.
Beteg szív őrzi , s kőráncok sötétje
a maradékot: érdes éveket.

Mennek , megyünk. Hajt , űz a Gép robotja ,
míg rossz irányban fáradt Föld forog.
Az ura Mammon? Vagy nem Ő? Fölötte
már az a Pokol , amit alkotott?

Hajnal. Első busz. Gonddal telt koporsó.
S ha közénk ül a kőarcú Halál ,
szemüregébe közönyünk tekint be ,
s egy széttört üveg fényszikrája száll.

Barátaim , ti hajnali halottak!
Nincs feltámadás. Már a hite sem.
Szó , tett - csalóké - gúnyolja a Munkát ,
s Csillag parázslik volt-szíveteken.