Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-09-26 09:46:43
Megtekintve: 2408
A lánglelkű költő
Magyarországon ez idő tájt nincsenek lánglelkű költők (sőt, ha kissé igényesebb szemmel nézzük a költészetet, akkor rájöhetünk: költők sem). Nem olyan régen még voltak költők, bár a lánglelkűség nem volt rájuk jellemző. Petőfi idejében lánglelkűek is voltak, de nem lánglelkűbbek Petőfi Sándornál.

Petőfi "lángoló lelkét" sok mindennek köszönhette: a korszellemnek, azoknak a kiáltó társadalmi igazságtalanságoknak, melyek ellen küzdött, rendkívüli tehetségének, humanitásának, a köz- és magánéleti problémák iránti érzékenységének, no és öröklött génjei egyrészének is, amelyek oly könnyen hevülő természetét (olykor izgágaságát) meghatározták.

Ha irígy természetű volnék, akkor irígyelném, ha nem is éppen verseit, de Petőfi sorsának egészéből azt, ami oly kedvező volt (mert nem mindent tartok belőle Petőfire egyértelműen kedvezőnek, így házasságát sem). A legirígylésre méltóbbat minden bizonnyal az őt halálba küldő kozák dárda adta meg neki: a rendszerváltás elkerülését.

Nem tudni mi várt volna Petőfire, ha osztrák fogságba kerül. Ha utóbbit esetleg túlélőn eljutott volna az 1867-es kiegyezésig és ismét beleilleszkedik az akkori társadalmi rendbe, az valószínűleg ezerszer rosszabb lett volna számára, mint a "hősi halála". Csak nagyon ostoba ember gondolhat arra, hogy a kiegyezés utáni időszak fel tudta volna használni Petőfit úgy, hogy az megtarthassa a tömegek (a "nép") iránti szenvedélyes hűségét, "lánglelkűségét". Ez a "lánglelkűség" társadalmi szempontból már a forradalom után, majd a szabadságharc időszakában is teher volt a magyar vezetők legtöbbje számára, de ugyanakkor fel lehetett használni Petőfi verseit, izzó magyarságát a szabadságharc sikere érdekében. (Valószínűleg nem várt volna rá jó élet akkor sem, ha az 1848-49-es forradalom és szabadságharc győzedelmeskedik.)

Az 1867-es kiegyezés ugyan, mint reálpolitikai lépés, igazolható, sok tekintetben nagy lendületet adott a gazdasági fejlődésnek, ám aligha elégítette volna ki Petőfi igazságszeretetét. A költőnek, ha valóban költő, olyan erkölcsi tartásának is lennie kell, mint amilyen Petőfinél megvolt, és ennek verseiben, írásaiban ki is kell fejeződnie. A mai magyar társadalom tagjai tisztában vannak-e a kiegyezés utáni időszak társadalmának valódi képével? Korántsem. Arról sokan olvastak, hogy abban az időben, különösen az ezredforduló táján, mennyi minden épült, miként alakult át modern nagyvárossá az ország fővárosa, de itt meg is állnak az értékelés tárgyilagosságában. Nem volna pedig nehéz megtalálni akár klasszikus írónk, Mikszáth Kálmán írásaiban azokat a magyarkodó, pénzéhes, önző önérdek-politikusokat, akiktől végül - az anekdota szerint - maga a "haza bölcse" is megundorodott. No és nem volna nehéz megtalálni a Katánghy Menyhérteket is, azt a szélhámoskodó, ígérgető, hatásvadászó parlamenti képviselői típust, amely annyira jellemző, sajnos, a mai Magyarországra is.

Petőfi Sándor után - a társadalmi problémák iránt Petőfinél kevesebb érzékenységet mutató, de költészetében "aranyat érő" Arany Jánost nem számítva, aki Petőfihez hasonló nagyság - csak Ady Endre életműve mérhető össze Petőfiével. Ady már nem azon a nyelven szólt a "néphez", amit a "nép" könnyen megérthetne, de verseiben mégis ott van a nagy tömegek, végső soron a "magyarsághoz" való azon hűség is, ami Petőfi költészetében, és az a szabadságvágy, forradalmiság is, ami Petőfinél ott van, de Ady - persze, a korának is köszönhetően - még Petőfinél is jobban tudott ablakot nyitni a világra, vagyis úgy volt magyar, hogy egyúttal kozmopolita is. Igazi, értelmes magyarság egyébként nem is létezhet anélkül, hogy számba vegye a világ értékeit, követendő jó példáit, és okuljon annak hibáiból. Itt mindjárt hozzá kell tenni: a "magyarság" múltbeli hibáinak, vétségeinek, bűneinek takargatása, elhallgatása, vagy értékeinek túlbecsülése egyaránt ellentmond az igazi hazafiságnak. Más az önérzet, önbecsülés, - és megint más az önámítás. Petőfi (és Ady) példát mutatott arra, hogy milyen az értelmes, igazi hazafiság. Sajnálatos, hogy a Petőfi után következő korszakok (néhány rövid időszak kivételével) nem tették lehetővé a "nép" számára e hazafiság követését, - és annak, aki gondolkodik, világos: nem teszi ezt lehetővé a jelenlegi sem.

Petőfi imádta a Nagy Francia Forradalmat. Abban a korban ez a költő egyik nagy erénye volt, a nép iránti hűségéből következett. Ma nem gondolom, hogy imádni kellene, - megérteni, tárgyilagosan értékelni annál inkább. Ez is a becsületes magyar hazafisághoz tartozna: megértetni mindenkivel, de főképpen a fiatalsággal, hogy mitől forradalom egy esemény, - és mitől ellenforradalom.
A mai Magyarországon nem ez történik, hanem - ugyan a jelenlegi társadalmi rend lényegéből következően, tehát nem csodálható - éppen az ellenkezője. Milyen messze van e tekintetben a mai Magyarország akár attól is, amit már Madách megértett! A franciák, úgy tűnik, némileg jobban megbecsülik történelmük e bonyolult időszakát, jobban meglátják benne az árnyak mellett a fényt, amint "Egy évszázad álma" című versemben is - cseppnyi gúnnyal - célzok erre:

"Ha vérrel és sárral volt is bekenve..."
- ám hiába Néktek Madách szava!
Ha nem is jobb, olykor mégis okosabb
hun legénykéknél flancos francia!

Választ ad-e a lánglelkű Költő korunk sok problémájára ma is, - az igaz hazafiságnak megfelelő választ?

Lánglelkű szabadságszeretetéből fakadó gyönyörű próféciái ugyan egy nagyon távoli jövő reménylett, költői képéhez tartoznak, de azért egyben-másban "hazafiasabb" lehetne a tett, valamelyest megvalósulhatna a "magyar összefogás". Elsősorban a gazdaság területére gondolok, amelyik némileg mentesülhetne a mindenkori "rossz önérdek-politika" hatása alól, a közgazdászok és más szakemberek közösen (és nyilvánosan) megvitathatnák a célszerűnek látszó teendőket, kialakíthatnának egy - a jelenleginél valószínűleg sokkal elfogadhatóbb - tervet, ahelyett, hogy a különböző szakemberek csak "elbeszéljenek egymás mellett". Gazdasági téren az uralkodó párt (pártok) alapvető érdeke is ez, hiszen a gazdaság erősödése a helyzetét (helyzetüket) szilárdíthatja, messze azon túl, amit az urnákba bedobált szavazólapok jelentenek. Kiderülhet ugyanis: elsöprő választási győzelem mellett is úgy tönkremehet az ország, hogy a romokat kell majd (materiális és szellemi romokat) összesöpörgetni.

Nyilván nem lehet olyan magyar összefogásra számítani, mint Petőfi idejében, az 1848-49-es szabadságharcnál, az ebben való reménykedés nevetséges volna, de azért - több hazafiassággal és kevesebb önteltséggel, önimádattal - némileg többet lehetne tenni a jelenleginél.

A költő szerepe (ha volna költő a mai Magyarországon) más, jóval több lenne: akár Petőfinél, humanista erkölcsi szempontból láttatni, értékelni, bírálni tárgyilagosan múltat és jelent, - vagyis nem a "reálpolitika" előtti szolgai érdek-hajlongás. Még ha nem is feltétlenül lánglelkűséggel!

(2010)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!