Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-08-19 09:27:41
Megtekintve: 786
A kiseszű huszár
Kellemaki Jánost a háta mögött bolondnak tartották a faluban, de az enyhébb megítélésű "kiseszű" közelebb állott volna az igazsághoz. Egy világ, ahol az épeszűnek tartott bolondok háborúkat csinálnak, de még ilyen bolondokat dicsőítenek is, meg utólag szobrokat emelnek nekik, miként meri azt mondani egy jámbor kiseszűnek, hogy nincs ki minden kereke?!

Kellemaki János egyébként jóképű, erős legény volt. Szülei nem voltak szegények: kétszáz holdjuk volt, nagy házuk, meg istállóikban is volt néhány jól táplált ló, nagytőgyű tehén. Jánosnak nem kellett dolgoznia, csak akkor, amikor kedve tartotta. Megvolt mindene, ami kellett.

Ám ez a János, szülei tudta nélkül, elhatározta, hogy beáll huszárnak, mert valaki azt mondta neki: a huszárnak gyöngy élete van. Felült a lóra, elvágtatott a városi huszárlaktanyához, jelentkezett. Poroskorpa Károly őrmester nem a legény eszét nézte, hanem nagy erejét. Bevette huszárnak.

Három hétig huszárkodott János a laktanyában. Az őrmester nagyon elégedett volt vele, mert János tudott a legjobban ordítani a szalmabábuk jelképezte ellenségre, de még a céllövésben is kitűnt, mert nemcsak a céltábla egyik fekete körét találta el, hanem az arrafelé futó fekete macskát is.

No de a végén János apja bement a kaszárnyába, meglátogatta a kapitányt, vitt neki egy arany cigarettatárcát ajándékba. Ezt követően a kapitány adott egy írást Jánosnak, amelyben kinevezte "tiszteletbeli tartalékos közhuszárnak", aki otthonában köteles házi őrszolgálatra. Megörült az írásnak János, elvágtatott hazafelé.

Útközben találkozott egy parasztemberrel, aki szederbokorról szedegette a gyümölcsöt. János leugrott a lóról és harsány hangon közölte: ő is szedret fog szedni. Az ember nyájasan válaszolta:
- Okosan teszi, Vitéz Uram! Finom ez. Ám vigyázzon, mert tüskés a bokor!

- Engem nem mer megszúrni, mert huszár vagyok - vélte János, de máris tüske ment az ujjába. Kirántotta a kardját, akkorát vágott a bokorra, hogy még a mélyére behúzódott nyúl is elvesztette a fejét. A parasztember dícsérően jegyezte meg, miközben a nyárson kisütött nyulat eszegették:
- Ez volt ám a huszárvágás, Vitéz Uram!

Otthon János jól beosztotta a napját. Evett, ivott, aludt, őrködött. Őrködés közben észrevette: egy ember mászik át a kerítésen, félig teli zsákkal. Ilyet tilt a katonai regula!

Az az ember becenevén Telhetetlen Tihamér volt. Nem találta elégségesnek azt, amit a templomból lopott, meg akarta toldani Jánosék házából ezzel-azzal. János ráordított, de még a kardjával is megcirógatta Tihamér zsákját. A zsákból aranyserleg hullott ki, meg két ezüst gyertyatartó. Tihamér azt hazudta, hogy a tegnap született gyermeke keresztelőjére viszi, a hatodik faluba, ahol még nincsen templom, sem pap. Tihamér ismét legorombította, nagy hangon:
- Hazudsz! Ha a gyereked keresztelőjére vinnéd, akkor a papot is a zsákba tetted volna, vinnéd!

János a kardjával ügyesen elvágta Tihamér gatyamadzagját. Nehéz ám futni úgy, hogy valaki félkézzel a gatyáját fogja! El is kapták Tihamért, visszakerült az, ami a templomból kikerült, Tihamér meg oda került, ahová való volt.

Egy napon hírét vette János, hogy a király serege éppen az ő falujuk határában táborozik. Gondolta: meglátogatja Poroskorpa Károly őrmestert, meg régi bajtársait. Azok örömmel fogadták. Iszogattak, beszélgettek. Ám egyszercsak mit látott János a távoli bokorban? Egy medvét!

Nem medve volt az, hanem az ellenség legtermetesebb embere, aki nem merte a lopott medvebundáját máshol hagyni, nehogy mások meg tőle lopják el. János felugrott a lovára, kivonta kardját, vágtatott a medvének hitt felé. A többi huszár sem akart kimaradni a medvés kalandból, ők is kivont karddal követték.

A fő meglepetés azonban nem az volt, hogy a medve nem medve, hanem az: előttük a hason kúszó ellenség itt is, ott is. Akkora győzelmet arattak felette, hogy az nem volt ám kicsi!

Hanem Jánost elragadta a lova. Talán már az ellenség hátországában járok? - gondolta a legény, pedig még bőven a hazájában nyargalt. Egy répaföldön gömbölyded asszony kapált. Ott megállt János lova, a legény leugrott róla, előrántotta kardját, az asszonyra ordított:
- Te ellenséges asszony vagy?!

A szoknyás személy megijedt, de azért tudta: szépen kell beszélni a vad férfiakkal, szép beszédre csökkenhet a vadságuk. Alázatosan fejet hajtott:
- Nem vagyok én ellenséges asszony, egyrészt mivel még ártatlan leány vagyok, másrészt miért lennék ellenséges egy ilyen bátor emberrel, mint a Vitéz Úr?! Megszállhatna nálunk, ehetne-ihatna valamit a Vitéz Úr is, a lova is.

Tetszett ez a javaslat Jánosnak. A leány szülei remek kapros túrós rétessel kínálták, meg fenséges ízű almaborral. A konyhában a leány anyja így szólt
szoknyás gyermekéhez:
- Gondoltam egyet Mari, kettőnél is több lehet belőle! Te már igencsak benne vagy a korban. Vénlány akarsz lenni? Tudom ki ez a bolondos legény, nem valami nagyeszű, de ismered a suszter feleségét, azt az az okoskodó férje minden héten minden ok nélkül eltángálja. Ennek a legénynek a szülei igen-igen gazdagok. Most légy ügyes! Csak annyit puhatolj ki nála: nem fog-e megverni, ha a felesége leszel?!

Mari másnap elmesélte János huszárnak a suszterné keserves sorsát. Felugrott János a lovára, már ott is termett a suszteréknál. Ráordított a lábbelik készítőjére:
- Te kutya, vered a feleséged?! Most megtanítalak móresra!

Megijedt a suszter, akinek a szája nagyobb volt, mint a bátorsága. Csak annyit motyogott saját védelmére, hogy a közmondás szerint az asszony verve jó...

A helyzetet a suszter felesége mentette meg. Elismerte, hogy némely asszony verve jó, de ő eleve jó asszony, mert igen jó tejfölös bablevest tud készíteni. Nem kóstolná meg a Vitéz Úr?!

János mind kimerte a lábasból a kolbászkarikákat, meg a a leves nagyrészét, azután elismerte: a suszterné jó asszony, őt nem kell megverni. Ne is merjen ilyet tenni a férje!

A lakodalom után Kellemaki Jánosné, meg a suszter hálás felesége a legjobb barátnők lettek. Kellemakiéknak egyébként okos és erős gyermekeik születtek.
Az egyik fiúból később huszárkapitány lett.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!