Szétnézegető Eduárd a hüllők, vagyis kígyók, gyíkok, teknősbékák, krokodilusok, alligátorok és más efféle állatok tudósa volt, de verselgetett is mindenféléről. Versikéit nem írta le az utókor számára, csak a jelenkornak mondogatta, elsősorban saját magának, de ha más is jelen volt, hát más is hallotta. Feketebőrű szolgái már nagyon hozzászoktak ehhez, mert amikor felfogadta őket, akkor is verselt, éppen az ő nyelvükön, a szumahólain, ekképpen:

Ezt a kis bennszülöttet felfogadom!
Úgy látom, hogy kemény legény, de nagyon!
Ő viszi majd a puskámat, puskámat.
Dehogy látszik ő lustának, lustának!

A bennszülöttnek tetszett a versike, csak azt kifogásolta magában, hogy ő kicsi, mivel két méternél magasabb volt a termete, valamint legjobb tudomása szerint nem bent szülték a kunyhóban, hanem kint, a pálmafák alatt. Ám szólni nem szólt semmit, mert félt: ha szól, akkor nem fogadja fel ez a különös fehér ember.

Eduárd feketebőrű szolgájának könnyű dolga volt: mindössze a kígyókat kellett megtalálnia, elfognia, zsákba tennie, és a kígyókkal telt zsákot cipelnie. No és két puskát is vinnie kellett a vállán. A kígyós zsák induláskor könnyű volt, de a visszafelé úton, kígyókkal terhelten már nem annyira. Eduárdra sokkal nehezebb feladat várt: neki kellett megállapítania az elfogott kígyó nevét.

A feketebőrű szolga észrevette, hogy a bozótban oroszlán lapul. Az oroszlán azért lapult, hogy ne vegyék észre, békén hagyják, de a feketebőrű szolga észrevette. Eduárd versköltőként megszánta az oroszlánt, mint kígyók után nézegető tudós viszont nem, mivel az oroszlán nem hüllő, ezen belül nem kígyó. Versikéje azonban így sajnálgatta az oroszlánt:

Ó, te szegény oroszlán, oroszlán!
Belédlövik golyócskám, golyócskám!
Búsulgathat a férjed, a férjed:
nem mondhat majd nejének, nejének!

Eduárd kiadta a parancsot a szolgájának: legyen az élő oroszlánból elhúnyt oroszlán. Ám az oroszlán is észrevette, hogy mi készül. Bátorságát már régen elvesztette, viszont gyáva bölcsességét megszerezte: felugrott, elrohant. Kapott is megrovást Eduárdtól:

Elrohant a gyáva!
Tele a gatyája!
Aki látja, látja.
Bolond fut utána!

Ez az oroszlános nap mégis különös nap lett Eduárd életében. Gyönyörű feketebőrű leány jött vele szemben. Tenyerében picike kígyót tartott, Eduárd felé nyújtotta, és így szólt szumahólai nyelven:

Ó, te fehér isten!
Hüllők nagy tudósa!
Mit súgott ma nékem
falunk falánk jósa?
Azt súgta a jósunk:
hozzam el ezt néked,
s nagy-nagy tisztelettel
hajtsak fejet, térdet!

Eduárd is csak férfi volt, akinek igen hízelgő, ha istennek nevezik, hát még ha a hüllők nagy tudósának! Ezek szerint ez a leány olvasta az ő híres könyvét, az "AFRIKAI KÍGYÓK ÖSSZEHASONLÍTÓ LEÍRÁSA, JELLEMZÉSE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL VADONBELI VISELKEDÉSÜKRE"?! No és ez a leány is verselget, akárcsak ő!

Eduárdot feketebőrű szolgája felvilágosította: a leány Csuma-csuma, a törzsfőnök leánya, akit tisztelni és kerülni kell a többi feketebőrűnek, mert megszállta a Nagy Fekete Kígyóisten, az mondat vele ilyen rímes sületlenségeket! Ezt a leányt legjobb elkerülni! A Nagy Fekete Kígyóisten bajt hozhat arra, aki nem tér ki az útjából!

Eduárd szolgájának értelmi képességeit így becsülte le szumahólai nyelven:

Fogd be a szád, Lüke Lali!
Amit mondasz: rossz hallani!

Szolgája nem ismerte szumahólai nyelven sem a "lüke" szót, azt hitte: dícsérő. A "rossz hallani" kifejezést pedig úgy értelmezte: gazdája is fél a törzsfőnök leányába belebújt Nagy Fekete Kígyóistentől. A szolga Lüke Lalinak való elnevezését is jól hasznosította: a törzs varázslójánál ezzel nyerte el később a segédvarázslói állást. Ő lett a Lükhe Lakhli Lakli.

Eduárd örömmel tapasztalta, hogy a leány, Csuma-csuma jól ismeri a kígyókat, és az a kis kígyó, amit neki hozott, igen nagy érték, mert eddig ismeretlen kígyófaj. Eduárd, a gyönyörű leányról Csumacsumaszisszenszemnek nevezte el. Ezt követően gyakran járt kígyók után a leánnyal kettesben, amit a feketebőrűek a tudós hihetetlen bátorsága jeléként vettek tudomásul: Eduárd nem fél a leányba belebújt Nagy Fekete Kígyóistentől! Néhány bennszülött még csókolódzni is látta őket!

Eduárd feleségül vette Csuma-csumát. A leány apjától, a törzsfőnöktől, nem kaptak mást, csak a közelben egy aranybányát, ahol arany volt, de kígyó kevés.
A törzs varázslója megjósolta, hogy az asszonnyá lett leány fekete kígyókat fog szülni, de nem kígyókat szült, hanem gyermeket, akiknek bőre szép barna lett. A törzs a gyermekeket babonásan tisztelte, és továbbra is a Nagy Fekete Kígyóisten gyermekeinek tartotta.

Eduárd és Csuma-csuma tudták, amit tudtak, és nem tartották szükségesnek a törzsbeliek felvilágosítását, inkább boldogan éltek. Egymás után fogták, tanulmányozták a kígyókat, de még a gyíkok, krokodílusok, teknősbékák sem voltak tőlük biztonságban.