No nem a tudósok voltak majmok, hanem ők voltak tudósak a majmok viselkedését illetően. Ott kóboroltak az afrikai tájon. Egyikük igen szép leány volt, Baba keresztnévvel, kézitáskával. Másikuk a Huba névre hallgatott, de ha fejébe vett valami tudománykodó eszmét, akkor nem hallgatott senkire, csak saját magára. Megesik az ilyesmi, többször is, mint az eső esik.

Mindkét fehér tudóst két-két fekete szolga követte, ők vitték a csomagokat, fegyvereket. Afrikába szükség volt rájuk, mert ha egy fekete szolgát megeszik az oroszlán, az csalhatatlan bizonyíték: oroszlán van azon a tájon! Tudta ezt Baba, meg Huba, ilyen oroszlánelőrelátóak voltak.

Előttük folyó kanyargott, túlságosan is, amiért Huba meg is rótta: az a csúnyán piszkos víz nem kígyó, - minek kanyarog annyira! Így nehéz követni. Később Baba kíváncsi lett: milyen hosszú lehet egy átlagos krokodilus? No és ugyanolyan hosszú-e fejétől a farkáig, mint farkától a fejéig?!

Huba sajnálattal közölte: nem tudja. Néhai barátja is, Kázmér, ezt szerette volna tudni, tervet is készített, hogy megméri a dolgot huszonöt krokodiluson, de már az elsőnél sem jutott el a fejétől a farkáig. A tudományt gyűlölő krokodilus bekapta. Kázmér lábáról közben leesett a bal lábra való bakancs, ezt ő el is tette emlékül, - de hát mit ér egy fél lábra való bakancs ebben a féleszű világban?

Baba minderre nagyon bólogatott, mert tetszett neki Huba, a tudós férfiak pedig szeretik, ha helyeselnek nekik. Különben a kevésbé tudósak is.

Megjelent a mézmadár, amelyik megmutatja az embernek a méhek tanyáját, de azután illik neki mézet adni a begyűjtöttből. Követték. Talán a véletlen műve, hibája volt, de Baba szerint a mézmadáré: mielőtt a méhek mézzel telt lakához értek volna, egy oroszlánnal találkoztak. Huba igen férfiasan viselkedett: a legjobban célzó fekete szolgával agyonlövette a mézmadarat. Megjegyzendő, hogy egyes oroszlánoknak milyen sok esze van: a lövés hangjára úgy elfutott, mint a nyúl!

Baba csábos tekintettel nézett a bátor Hubára, akiről sejtette: egy új bozótrendszerváltás hőse lesz. A mézmadarat a szolgák hasznosították: megsütötték, megették, csak az volt a baj, hogy kevés húsa volt.

Majmok egyelőre nem mutatkoztak, talán majomtudós-előrelátásból. Előttük termett viszont egy kétméteres termeszdomb. A termesz is hangya, csak sokkal nagyobb. Sokkal nagyobbat csíp is. Baba és Huba megpiszkálta a termeszdombot, de közben két termeszhangya nem nézte jó szemmel ezt a piszkatúrát, pedig hát az a leggyakoribb túra, és megcsípték Babát. A lovagias Huba erre a feketebőrű szolgákkal szétverette azt a termeszdombot, de később még tíz másikat is, termesztanítás céljából: fehérbőrű tudóst termesz ne csipkedjen, mert a nevét végeszre változtatják!

Baba csengő hangon jújgatott, de az egyik fekete szolga ízléstelen színű kenőcsöt kent a sebekre. A szolgának Baba sajátkezűleg kent le két pofont, mert a kenőcs bántotta a szépérzékét. Igaz viszont, hogy a fájdalmat megszűntette, ezért a szolga, vigasztalásul, később kapott egy vállveregetést, meg egy feladatot: ejtsen el valami vadat, rakjon tüzet, süsse meg, mert ebédelni is kell valamikor. Huba viszont csókott kapott Babától a rögtönzött versért, amelyben ily gyönyörű sorok is voltak:

Az én szívem sohsem lusta.
Megszeretlek terminusra!

Baba szíve vadul szerette volna tudni, hogy mikor lesz az a terminus, vagyis időpont, de eszével azt gondolta: majd később kiugrasztja a nyulat a bokorból. Két szolga egyébként már sütögette a valóságos vadnyulakat.

Baba és Huba eszegették a sült nyúlhúst, és a szolgáknak is engedélyezték az árnyékban való elnyúlást.

Délután végre majmokat is láttak, csapatosan menekültek fel a fákra. A négy szolga azonban Baba és Huba parancsára, a majomharapások ellenére, négyet leráncigált belőlük a földre. A tudósok megkötözték a majmokat, jobban mint a kötözött sonkát szokták. Utána - megkötözött állapotban - felvitették a szolgákkal a fára. Huba stopperórával nézte egy darabig: mennyi idő alatt tudják kikötözni magukat. Később sem hagyták cserben a majmokat, csak a fán, megkötözötten. Valamiféle más állat, a majmokkal foglalkozó tudomány ellensége, beleavatkozhatott a dologba, mert vélhető segítségével a majmok eltűntek, és csak majomfarkakat, meg majomcsontokat hagytak hátra a fa alatt.

Baba és Huba - két csók között - oly szavakkal szidta az ismeretlen, majomszöktető állatot, hogy azok közül talán nem is mindegyik illett szerelmes szívekhez. Bár ki tudja?! Manapság is fura a világ. Lekerül a lepedő, ott a meztelenkedő!

Huba sátrat veretett a szolgákkal, egy szolgát pedig megveretett a másik hárommal, mivel azt hitte: el akarta lopni a fényképezőgépét. Később kiderült: nem ellopta, hanem visszahozta egy csenegető majomtól. Baba azonban úgy vélte: Huba helyesen cselekedett, mivel a szolga most már tudja: ha ő lopná el a fényképezőgépet, akkor azt kapná, amit a lopós majom kapott volna, ha elkapják. Ez az okfejtés igen tetszett Hubának, mert minden tudós férfi szereti, ha tetteit imádják. Különben a kevésbé tudósak is.

Baba és Huba lefeküdt a sátorban, de a csókolódzást zavarta, hogy sok sakál gyülekezett, és üvöltöztek is. Huba megparancsolta az egyik szolgának a terület sakáltalanítását, de még hozzátette rövid, ám igen értékes, szavannaszagú költeményét is:

Sakálokba menjen sörét!
Sakál menjen, igya sörét!
Sakálhad itt ne tüntessen!
Szolga sakált eltűntessen!

A szolga engedelmeskedett, sörétes puskával többször is odalőtt a sakáloknak. Egy sakál feldobta a talpát. A többi erre abbahagyta az üvöltözést, mert nehéz egyszerre üvöltözni, meg sakáltetem húsát marcangolni. A jóllakott sakálok eltávoztak.

Baba és Huba egybekeltek. A lakodalom után majomtudományuk is egybekelt. Közös könyvük, AZ AFRIKAI MAJMOK TESTI ROKONSÁGJEGYEI, MEG VISELKEDÉSBELI HASONLÓSÁGAIK EGYES EMBERFAJTÁKKAL címmel nagy sikert aratott. Később címét és tartalmát némileg megváltoztatták, mert minden rendszerben mást és másképpen kell rendszerezni, elrendezni. Közös gyermekük egyébként később egyik változatot sem olvasta szívesen, mert mindegyikben túl sok volt a latin kifejezés.

(2010)