Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-08-05 11:34:01
Megtekintve: 2450
Bikfic Matyi, az udvari bolond
Volt egy jóképű, kedves, erős legény, Sasszemű Mátyásnak hívták. Éles szemmel sok mindent meglátott, de még a légynek sem ártott, ha az nem szemtelenkedett vele.

Ezt a legényt elküldte az anyja: szerezzen macskát, mert sok az egér. Ment is, talált is egy tarka, kóbor macskát. Odacicuskáztatta magához, majd bedugta az ingébe. A cica hagyta, pedig karmolhatott volna, mint ilyenkor a legtöbb nyávogó négylábú.

Hazafelé Mátyás benézett a királyi várba: van-e ott valami érdekes? Volt. Különös társaság libasorakozott a király előtt: lisztesképűek, pirosra festett orrúak, madárijesztőnek öltözöttek, grimaszolók, madarat lábánál fogva lengetők, szamárfület mutogatók... János beállt a sor végére, hogy jobban lássa ezt a csudaságot. Kiderült: mind azért vannak itt, hogy a király kiválassza közülük a legalkalmasabbat az udvari bolond állására. Bár az ízetlen, ostoba tréfákon az udvari népség egyrésze nagyokat röhögött, a király csak lenézően mosolygott. Fogyóban volt a sor, a katonák Mátyást is odalökték a király elé.

A legény méltatlankodón felkiáltott:
- Tévedés! Én nem akarok udvari bolond lenni!

No ezen mindenki nevetett, a király is. Nem hitte el senki. A legény tovább erősködött. Az ingéből kiesett a tarka macska. A király így szólt:
- Ő lesz az udvari bolondom! A neve legyen ezentúl Bikfic Matyi!

Mátyás, azaz most már csak Matyi, mit tehetett? Leült búsan a szökőkút szélére. Arra jött a főszakács leánya, Rózsika. Megtetszett neki Matyi, így vígasztalta:
- Örülnöd kellene, legény, mert az udvari bolond a királyi konyhán kap reggelit, ebédet, vacsorát, egy kis pénz is üti a markát, no meg a király bármikor megjutalmazhatja! Te meg, oktondi, a szerencséden búslakodsz... Hát ezen még én is nevetek, pedig nemes kisasszony vagyok, mert apámat, a főszakácsot, lovaggá ütötte a király. Lovat is kapott...

Matyi Rózsika szavain kissé megvigasztalódott. Később elbeszélgetett vele maga a király is, ami egy parasztlegényhez nagyobb kegy volt, mint a legmagasabb hegy Hejehujaföldön. Észrevette a király milyen gyorsan és ügyesen vág Matyi esze. Megkérdezte tőle:
- Mi a véleményed, Matyi: okos emberekből állíttassan össze a királyi tanácsot, vagy inkább butákból?

- Butákból, Felséges Király Uram, de olyan butákból, akik nem hiszik magukról azt, hogy okosak. Ha az ostoba okoskodik, abból nagy baj lehet! Az okosak, persze, még nagyobb bajt csinálhatnak, például összeesküvést Felséged ellen... Ám kell a tanácsba, Király Uramon kívül, még egy másik okos is. Erre a posztra hadd javasolhassam szerénykedő jómagam!

Meghökkent a király Matyi szavain, rákérdezett:
- No és biztos, hogy te hű lennél hozzám?!

- Én hű, Felséges Uram! . válaszolta a legény. Először is: nem vagyok nemesember, nem vágyom dicsőségre. Másodszor: Felséged fizet, mint udvari bolondot, remélhetően majd bőkezűen, viszont ha másik király kerül a trónra, akkor az engem rögtön elbocsát a szolgálatból, nem bízik majd bennem. Egyet mondok, kettő se lesz belőle: én a királyi tanácsban, tréfás szavakkal fűszerezetten, minden ügynél bolondságot mondok majd, de Felséged tudni fogja: éppen az ellenkezője a jó megoldás. Felséged engem legorombít ott, elmondja a jót, a királyi tanács butuska előkelői pedig rábólintanak majd.

Így is történt. Bikfic Matyi, a tarka macskával, meg a kezéhez szokott majmocskával együtt ment a királyi tanácsba, ahol elváltoztatott, éneklő hangon így vélekedett:
- Hatalmasan Bölcs Király Uram! Végtelenül Nagyeszű Tanácsos Urak! Azt javasolom: az általa kért barátsági szerződés helyett támadjuk meg Lárifáriországot! Igaz, nekik húszmillió katonájuk van, nekünk meg csak háromillió, de egy hejehujaföldi katona bármikor felér húsz lárifárival, tehát fölényünk biztos, mint mocsárban a gólyaláb. Továbbá: igaz, hogy nekik hatvan ágyújuk van, nekünk meg csak nyolc, de náluk minden ágyú bárgyú, nálunk meg győzedelmesen dörgő. Háborút javasolok!

A király magában jót nevetett, de a tanácsurak előtt ostobának nevezte Matyit, aki erre pityergést színlelt. A tanács egyhangúan rábólintott a barátsági szerződésre.

Jól ment Matyi dolga, de azért a legény ravaszul egyre panaszkodott: megszégyenítette őt a király. Ám azért volt nála egy nagy baj, ami nem csupán az övé volt. A főszakács leányával megszerették egymást, rendszeresen eljártak csókolódzni a rózsalugasba, de a leány apja nagyon büszke volt nemesi kutyabőrére, amelyiken torta díszelgett, meg két kard, utóbbiak igen hasonlítottak ugyan a konyhai szeletelő késekre. Kijelentette: leányát csak nemesemberhez adja feleségül, udvari bolondhoz soha!

Elmesélte ezt a bút-bajt Matyi a királynak, aki vállon veregette a legényt, és nem szólt semmit, de azt is igen halkan mondta. Ám másnap szokatlan dolog történt. Olyan még soha! A király személyesen kereste fel a konyhát, és igen nézte a főszakácsot, de nem szólalt meg. A főszakács nagy hajlongásokkal köszöntötte a királyt, de utána megmukkanni sem mert, idegességében a levest is elsózta. Végül mégiscsak megkérdezte:
- A legalázatosabban kérem kegyes bocsánatát, Király Uram, hogy megkérdezni merészelem: mit méltóztatik nézni rajtam fenséged?!

A király elnevette magát, és így szólt:
- Nem mást, csak azt a bolondot nézem, akinek nincsen annyi esze, hogy belássa: Bikfic Matyi többet ér, mint tíz lovag együtt. Boldog lehet az a leány, akinek megkéri a kezét, még ha grófkisasszony volna is!

No ezek után már nem állt semmi Rózsika és Matyi boldogságának útjában. A lakodalomra Rózsika apja készítette el az esküvői tortát. Gyönyörű rózsalugas díszítette.

(2010)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!