Karácsonyfákon, csengő szívtitokban,
s álomhóban éledő varázs ott van,
- de ott van-e? Fényét láttam, ha láttam?
Vagy vágy segített szemnek öncsalásban?

A Szeretet? Az ünnepig kifáradt,
de szótfogad. Azt mondja, amit várnak,
- de azt várják-e? Vagy csupán melenget
igaz helyett átlátszó illedelmet?

A Messiások? Sokan hisznek benne,
hogy eljönnek, bár gyűl a való szennye,
- de hisznek-e? Vagy legbelül megérzik:
a hit nem jut el szívig jutó vérig?

Költő, ha költő, legyint, de kíváncsi.
Neki muszáj vesékbe belelátni,
mikor ölelést színlel a Karácsony,
s vigyor fut át a kandi ördögráncon.

Ó, Karácsony! Bár olykor gyermekholdnak
titkokat súgsz, az üveggömbű holnap
úgyis széttörik, hull színes szilánkja
és télsötét néz tavasz- s nyárvirágra!

Ó, Nincs-Karácsony! Lemondón legyintek,
amíg más hódol - Apám is - a Nincsnek,
fenyőillatnak, emlék-lett-Anyámnak:

elképzelt égbolt piros Csillagának.