Egyszer az Idő Varázslójának kastélyában bált rendeztek az órák.

A toronyórák, igaz, hiányoztak. Ők úgy döntöttek: nem hagyhatják el őrhelyüket, a város vagy a falu fölé emelkedő tornyot, még a bál csábos hírére sem. Ámde azért szívet dobogtató népség gyűlt össze: hetyke hangú, tréfálkozó kakukkos órák, tekintélyes ezüst zsebórák, nagypocakú ébresztőórák, és roppant nagy karóra-sereg. Faliórák falták az időt, azaz mulatoztak. Kis női aranyórácskák villogtatták hivalkodón drágaköveiket. Mind-mind lábakat kapott a bál idejére az Idő Varázslójától, hadd táncoljanak kedvükre. Zenélőórákból száztagú órazenekar zengte a dallamosnál dallamosabbakat. A szépséges Órácska Nórácska , a híres óranótaénekesnő gyönyörű hangja Sünóka, a kerekerdei manóköltő sorait röpítette a levegőbe:

Órabál, órabál,
a szívem jóra vár!
Érted úgy tiktakol!
Vársz-e rám valahol?!

Az Idő Varázslója elégedetten nézegette az órabál forgatagát, mosolygott. Nagy úr volt ő: ha mindig vidám madárkáival röpítette az Időt, - hát csak úgy szálltak a percek, órák! Ha viszont a kis csigucibabuci csáposkáit, a csigákat vette elő, no akkor csigaháton, csigalassúsággal vánszorgott minden perc, minden óra.

Az andalító hangulatot váratlan esemény zavarta meg. Egy nevető számlapú ébresztőórából kétségbeesett kiáltás hasított a levegőbe:
- Jaj! Jaj! Ellopják a táncosom! Hová viszed karjaimból Karóra Évikét?!

Az Idő Varázslója elkomorodott. Azt hitte, hogy a Nagy Időrabló-órarabló jutott be valahogyan a kastélyba, aki annyi víg órát dug be hirtelen feneketlen zsákjába, - de a búsakat, persze, otthagyja!

Ám mosolygósra változott a varázsló ábrázata, mert észrevette: egy szarka szökött be az ablakon, az viszi most magával a szépségesen csillogó karóra kisasszonyt. A szarka, ha teheti, elcseni, gyűjti a fényes tárgyakat.

Az Idő Varázslója nevetett:
- Te kis fekete-fehér csintalan! Legyen a hangod ezentúl az ébresztőóra csörgéséhez hasonló, hadd árulja el, hogy te, a híres csenegető, közeledsz! Ez legyen a büntetésed amiért néhány pillanatra megzavartad ezt a pompás órabált!

A szarka ijedten engedte el a ragyogó karórát, és kiröppent az ablakon. A hangja ettők fogva csireg-csörög-cserreg, és ez így lesz mindig, amíg áll a világ. Sőt, még akkor is, ha a világ esetleg leül vagy megy tovább, szóval, - amíg világ a világ!