A függöny fel. A taps alábbhagyott.
Rivaldafény kápráztat színpadot.
E sok ripacs honnan? Hát nem talány.
Így volt, s van ország, világ színpadán.

Mikor nem így volt itt-ott: pillanat
idő volt, vágy virágdús fák alatt,
tavasz-hozta költői képzelet
lendült tovább a valóság felett.

A színdarab? Az olykor színtelen,
unott, máskor élénkül hirtelen,
s a nézőknek új jajt oszt a világ:
tragédia vált fel komédiát.

A nép az nép. Ha játszanak neki,
ígérgetőit tapssal fizeti,
majd csalódik, s ha látod csöpp eszét:
érted miként lett ágyútöltelék.

Ha költő vagy, sohase hízelegj
színészkedő hatalomnak! S lehet
az is, bizony, nézőtér-nép se jobb:
nem "lemos", de segít gyalázatot,

Az igazság - orvosság, de a Mát
gyógyulástól teátrumos világ
tartja távol. Miért, azt kérdezed?
Itt is, ott is álarcos érdekek.