Élő Egészre vágytam,
de holt Részekre tört
minden. Ránk néz a NINCS-ből
semmi-bolygónk: a Föld.

Azt még talán kibírnám:
a NINCS bennem, velem.
Fájóbb az, hogy e NINCS-ben
csak sebző Végtelen.

Végtelen NINCS, mi ránk csak
holtat hagy és hagyott,
bár körülveszik vérző,
élő pillanatok.

Koronát kaphat mástól
a lelketlen Anyag,
mit ér ez, ér ha pattan,
s vérzik a pillanat?

Mit ér nagy Börtönünk is,
fény-árnyék hozta táj,
színdús csalású Álom,
mely színlelt tapsra vár?

Ülj csak le! Semmi sincsen,
csupán a NINCS való.
Kis csillagod is Nincsben,
szegény csillaglakó!

Elhiszed azt, hogy néznek
ítélő nagy szemek?
Továbbhull látszat-létben
a szó, a dal, a tett.

Élő Egészre vágytam,
s egy könnycsepp ring velem.
Mily rokon Csillag, Látszat,
Könnycsepp, Vér, Végtelen!