Mátyás macska nem volt ugyan mesebeli Csizmás Kandúr, de azért jó erős bőrcipőben járt, és úr volt a maga kis hegytetőn szétnézegető faházikójában. Csörögte is az irígykedő szarka sáros-csúfondáros kedvében:

Csirr - csörr! Házikó a hegyen!
Majd meglátjuk merre megyen!

Senki sem hitte volna, - maga a szarka sem! - hogy szavaiban lesz némi igazság. Ám nagy-nagy eső esett, barlangjából medve lesett, három nyuszi bőrig ázott, s nicsak - nem volt már a ház ott!

Mi történt vele?

Felázott a talaj a házikó alatt, és a kis ház nekiindult a lejtőn, mint a csiga, ajtóstul, ablakostul, kéményestől, cicástul. Lecsúszott a völgybe. Álmélkodhatott Mátyás macska, aki sokkal rosszabul is járhatott volna. A szarka már csörögte is nagygúnyosan:

Csirr - csörr! Csiszi-csuszi ház!
Még majd elüt, hát vigyázz!
Mátyás macska vezeti.
Autó helyett kell neki?!

Mátyás macska farkával mérgesen legyintett a szarkacsörgésre, de hát mit ért az?
A baj, ahogy mondani szokták, nem jár egyedül. Legalábbis gyakorta így van. Az eső csak tovább esett, s barlangjából medve lesett, három malac bőrig ázott, s nocsak, - nem volt már a ház ott!

Hová lett?

Az történt, hogy a Gombás patak, szép időben pompás patak, a sok esőt itta, itta, s végül vize nem volt tiszta: a csendes kis vizigyermek megmámorosodott, és folyónak képzelte önmagát. Kilépett a medréből, hátára vette Mátyás macska házikóját és vitte, vitte. A szarka kárörvendőn csörögte:

Csirr - csörr! Álom ez? Való?
Csibi-csobi házikó!
Hajóvá lett! Rajta tán
Mátyás cica - kapitány?!

Fújt egyet Mátyás macska nagymérgesen a szarkabeszédre, de segíthetett ez rajta? A házikó úszott, úszott a vizen, kitudjahová.

Nos én mégis tudom mi lett vele.

Amikor elállt az eső, előbújt a fénykoronás napocska. Szivárványhídon vonultak a Nagy Földi-Égi Szépségverseny tündérkéi, a házikó meg kikötött egy ezerlepkés-százszitakötős rétnél. Távolabb üdezöld erdő nézegetett szerelmesen az ég búzavirágkék szemeibe. Mátyás macska kiugrott a szárazföldre, és - a szíve is rögtön nagyot ugrott. Miért?

A rétecske szélén az ő házikójához hasonló kis lak pirosmuskátlis ablakából gyönyörűszép cicalány bámult rá tágra kerekült szemekkel. Előbb egymásra bámultak és ámultak, de hamarosan kedvesen egymásnak nyávogtak.

A cicalány neve Cecília volt, és egykettőre világosan látta, hogy az ő becses életepárja, bajszos-karmos macskaura nem lehet más csakis Mátyás macska.

Mátyás macska házikóját némi segítséggel nagynehezen távolabb húzták a parttól, Cecilia csinos otthona mellé. Mindketten kétszeresen is házasok lettek: két házuk lett, - és sor került a lakodalomra is.

A szarka ezúttal nem gúnyolódott, hanem csendben művészkedett-bűvészkedett. A lakodalmon észrevétlenül eltűnt egy egérdíszes tortácska, három szelet mazsolás kalács, meg Cecília ezüstnyaklánca és szépségmondó
tükröcskéje.

Azt hiszem, sejtitek, hogy ez utóbbiak eltűnésében nem valamiféle gágogó, libatalpú lúd uraság volt a ludas!