Együtt volt a hét mindegyik napja: HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, SZOMBAT, VASÁRNAP.

A HÉTFŐ székre állt fel, onnan szónokolt:
- Velem kezdődik a hét, tehát én vagyok köztetek a legelső, a legfőbb! Az én fejem értéke hét fő, bennem van elmúlt hetek végtelenjének minden bölcsessége! A munkás hétköznapok is velem kezdődnek…

A KEDD tréfás-komolyan másként dörmögött:
- Csíkos csigaházú csiga, törékeny ám kend igaza! Én fontosabb vagyok kendnél, mert köztudomású, hogy keddre inkább megjön a medveember kedve. Hétfőn még kicsit morgolódós, elkényezteti az a mézeskalácsos, marcipános, nótáspiskótás, macskamancis vasárnap!

A SZERDA is felugrott egy székre, de utána egy fokkal magasabbra lépett, az asztalra. Körmönfontan körbenézett, fontoskodón nekikezdte:
- Vezéretek csak én lehetek, hiszen a hét munkanapjai között ÉN, a SZERDA vagyok középen, vagyis a középpontban! Ezt ne feledjétek! Ha nincs meg a középpont, egyre kövérebb a gond! Könnyes szembe hull majd haj, nem lesz vaj, de lesz nagy baj!

A CSÜTÖRTÖK felszökkent a SZERDA mellé, fürgén, mint a szöcske, lekezelően lekezelt vele, utána vállonveregette és így kiáltott:
- Amit szerénytelen SZERDA barátunk mond, az túl szertelen! Ilyen szertelenség semmiféle szerrel meg nem gyógyítható! Azt nézzük meg inkább és úgy nézzük azt, amit nézünk: ki a legmegbízhatóbb?! Természetesen eszesen ÉN, a CSÜTÖRTÖK, mert én még sohasem mondtam csütörtököt, mint jónéhány puska kétbalkezes kezekben! Ha a vezér CSÜTÖRTÖK, jut neked is füstölt tök! Ezt, ugye, ti is belátjátok, mélyen tisztelt tökfejek?!

A PÉNTEK feltette fenekét a kihült tűzhelyre és onnan legénykedett:
- A heti munkanapok sorsdöntő sorának végén melyikünk áll két lábbal, győzedelmesen?! A jó PÉNTEK! Márpedig ismeritek a közmondást: “Minden jó, ha jó a vége.” ÉN vagyok az, aki a minden jót adja nektek - és mindig!

A SZOMBAT viszont annak adott hangot, hogy ő a hét első pihenőnapja. Itt az idő, hogy az előtte szólók elhallgassanak, megpihenjenek, belenyugodjanak: csak ő lehet vezérük, senki más.
A harangszavas VASÁRNAP békítgetni igyekezett a többieket: minden nap fontos a maga helyén, inkább segíteniük kellene egymásnak, mint egymással kakaskodniuk. A dicső nap nem azonos a dicsekvő nappal!

Ez utóbbi megjegyzéssel a napok vitáját hallgató öreg bácsi is egyetértett.