A varázsló gombászni ment. Talált is gombát, de keveset. Megunta a dolgot, rászólt egy vastag húsú, barnakalapos varányára:

Hej, vargánya, vargánya!
Szükség van egy vargára!
Légy hát ember, vágyteli!
Javítgasd mi lábbeli!

Menten nagyhasú, kövér ember lett a vargányából, barnakalapos. Ment is engedelmesen a varázsló után, de nem sokáig. Hamarosan eltűnt.
Ezt követően a bűvös igék tudósa tintagombát talált. Ehetőt, de ezt a gombát nem kedvelte. Rászólt:

Tintagomba, tintagomba!
Irnok légy, ki tintát nyom ma
papirosra! Majd meglátom
milyen lesz az ákombákom…

A tintagombából csúcsoskalapos emberke lett, vékonyka, csepegő orral. Hóna alól négy tekercs papiros kandikált ki. Egy darabig engedelmesen követte a varázslót, de azután ő is eltűnt.

A bűvösigés úr néhány galambgombát nem lóvá, hanem galambbá tett. El is repültek. Szerencséjére sok kis narancsszínű gombára bukkant a fenyőfák alatt: rizikék voltak. A rizike igen fínom ehető gomba, ecetes salátának is jó, de kirántva is, levesnek is…Ám a hipphopppálcás úr, ha már elkezdte a varázsolójátékot, nem hagyta abba:

Mind, aki itt rizike,
lányka legyen, kicsike,
s kistányérral, kicsi széken
várjon rizibizire!

Mindegyik rizikegombából kislány lett: számszerint tizenketten ugrálták körül a varázslót, nevettek, elszaladtak.

A varázsló most már hazafelé ballagott. Közben Indián járt az esze, mert vendégségbe hívta egy maharadzsa és nehezen tudott dönteni: elmenjen-e oda vagy mégsem. Szóval, küzdött benne az akaradzsa a nemakaradzsával. Megesik az ilyesmi, ha éppen nem is esik. Olykor, ha esik, akkor is.

Hazaért a varázsló és mit lát, már az előszobában? A vargányaember vargaként megfoltozta ugyan az ő lyukas csizmáját, meg igen félős félcipőjét, de hogyan? Csak a lyukak felére tett foltot, tehát nem foltozott, hanem valójában félfoltozott. A könyvtárában sem fogadta szebb látvány. A tintagombaember leírta ugyan egy papirosra, hogy “TISZ-TELT PARÁZSLӔ, de vé betű helyett pével… Ez még korántsem lett volna az a baj, amitől feláll a haj, de egyúttal a varázsló tucatnyi könyvét, nemesi kutyabőrét, valamint ábrándosan selymesszőrű-fehérszőrű angóramacskáját és pompás perzsaszőnyegét is iszonyúan összetintázta.

Szegény varázsló ezt már tényleg parázsló tekintettel vette tudomásul. Megparancsolta a vargányaembernek, meg a tintagombaembernek, hogy fussanak át erdőn-mezőn eredeti helyükre és legyenek ezentúl azok, amik voltak: gombák.
A póruljárt bűvösségtudós kissé ingerülten lépett be az ebédlőjébe, hát ott meg mit lát? Tizenkét rizikekislány üldögél tizenkét kisszéken, tizenkét tálacskával. Várták a rizibizit!

Ezen már elnevette magát a varázsló. Olyan mulatságos kinézetű volt a tizenkét narancssárga ruhás lányka! A varázsló vette a nagylábast, kislábast, főzött nekik rizibizit, vagyis párolt rizset párolt cukorborsóval. Jóllakott a tizenkét apróság. Ekkor a varázsló tizenkétszer tapsolt, mire mind a tizenkét rizikekislány visszafutott eredeti helyére, a fenyőfa alá, és újra gomba lett.

A varázsló meg leheveredett a méregzöld heverőre, de már nem mérgelődött. Kapiskálta, hogy a bajokért ő is felelős, nem csupán bűvös-talányos tudománya. Elhatározta, hogy költ egy világhíres verset a gombászásról, amelyik majd megokosítja azt, aki erre rászorul. Meg is tette, mert nem csak macskatartó volt, hanem szavatartó is. Ekképpen hangzik:

Ha varázsolsz, együgyű gombász,
figyeld azt is: volt gombád hol mász,
mert lehet, már ott, otthonodban
csinál galibát, melyből gond van!
Olykor rokon ám gond, meg gomba,
s leszakadhat az ember gombja!
El ne feledd, ne légy oly balga:
más a vargánya, s más a varga!
A tintagomba jobb, ha kint áll,
s nem bent a házban: nagyon tintál!
Rizike meg, kézben kis tállal,
rizibizit kérni nem átall!

Világhíres lett-e a varázsló verse? Egyelőre még nem, de nem kell sietnie a hírnév csúcsára. Ráér.